Hónapok óta reklámozta a szervező cég a Michael Jackson emlékének szentelt The Ultimate Trhiller Show-t. Hiába a több tízezer forintos jegyek, az ígéretekből szinte semmi nem valósult meg. A szervező cég ellen jogi úton felléphetnek a csalódott nézők.

13 ezertől 20 ezer forintig terjedtek a jegyárak a Michael Jackson emlékének szentelt koncertre. A meghirdetett produkcióban még Jackson két háttérvokalistája, négy zenésze, egykori koreográfusa és négy táncosa szerepelt volna, ebből azonban semmi sem valósult meg.

Mindemellett az előadás színvonala sem ütötte meg az elvárt mércét egyes fogyasztók szerint, a több mint tízezer forintos jegyárakra tekintettel ez különösen felháborító. Több csalódott rajongó keresi a megoldást az ügyben, hogy hozzájuthassanak befizetett pénzükhöz.

Mivel a koncertet szervező cég hibásan teljesített, azaz nem a szerződésben és reklámjában vállaltakat szolgáltatta, ezért a fogyasztók követelhetik jegyáruk egy részének, vagy teljes egészének visszatérítését. Amennyiben erre a cég nem hajlandó, úgy a nézők a bírósági út hosszadalmas és költséges eljárását elkerülve békéltető testülethez fordulhatnak. A Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény ugyanis lehetőséget ad a fogyasztónak, hogy békés úton, a bírósági eljárást elkerülve rendezzék a vállalkozással szemben fennálló jogvitájukat.

További furcsaságok – Felszámolás alatt álló cég volt a szervező?

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (OFE) folyamatosan érkeznek a felháborodott telefonok a tegnap botrányba fulladt Michael Jackson emlékkoncerttel kapcsolatban.

Az egyik panaszos elmondása szerint az ígéretekkel ellentétben nem a világhírű énekessel korábban együttműködő zenészek (vokalisták, táncosok stb.) léptek fel, a jelmezek, a díszletek, a fényhatások, az imitátor előadása, így összességében a teljes produkció kritikán aluli színvonalú volt. A felháborodott rajongókhoz a rendőrséget is ki kellett hívni. A pórul járt panaszosok most tömegével követelik vissza a jegyek árát.

További furcsaság az ügyben, hogy a köztudatban a koncert szervezőjeként a Danubius Music Kft neve terjedt el, ez a cég azonban 2008. május 9-e óta felszámolás alatt áll, a cég képviseletére így egyedül a felszámolást végző cég és annak felszámolóbiztosa jogosult. Ebből pedig az is következik, hogy törvényesen e cég nevében aligha szervezhetett bárki is Michael Jackson emlékkoncertet. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felvette a kapcsolatot a felszámolóval (Dr. Felső Vállalkozásszervező és Csődtanácsadó Kft.), ahol az egyesületet arról tájékoztatták, hogy a felszámoló semmilyen hozzájárulást nem adott ilyen koncert szervezésére, ezért igyekeznek ők is több információt beszerezni. AZ OFE megkeresett több jegyértékesítőt is arra keresve a választ, hogy pontosan mely céggel kötöttek szerződést a jegyek értékesítésére – egyelőre azonban a jegyértékesítők a danubiusmusic.com nevű weboldalra hivatkoznak.

E weboldal honlapján a kapcsolat menüpont már nem elérhető, a Magunkról menüpont alatt azonban szerepel egy budapesti cím, e-mail cím, illetve egy Galaxy Music Ltd. cégnév is.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, amint a jogi helyzet tisztázódik (azaz sikerül kideríteni a szervező pontos nevét) haladéktalanul tájékoztatja a fogyasztókat erről és a jogérvényesítés pontos lehetőségeiről. Az OFE kéri a fogyasztókat, hogy addig is folyamatosan látogassák az egyesület (www.ofe.hu) és a kiadásában megjelenő Kosár magazin (www.kosarmagazin.hu) honlapját további információkért.

Az eset a koncertszervezéssel kapcsolatos több kérdést is felvet. Kérdéses, hogyan értékesíthetnek irodák úgy koncertjegyet, hogy a koncert szervezésével kapcsolatos alapvető adatoknak nincsenek birtokában.

A mostani botrányos koncert után a jogszabályok szerint a fogyasztók, a hibás teljesítés miatt, illetve mivel meg is tévesztették őket, jogosultak arra, hogy jegyük vételárát visszakapják, illetve a szervezővel szemben kártérítési igényüket is érvényesíthetik (utazási költségek stb.).

Visszakapják a jegyárat a Michael Jackson emlékkoncert károsultjai

A Jukebox Kft – írásban és élőszóban egyaránt – arról tájékoztatta az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületet (OFE), hogy kártalanítanak minden olyan fogyasztót, aki elégedetlen volt az általuk szervezett, hétvégi Michael Jackson koncerttel, és igényét bejelenti náluk.

A cég az info@danubiusmusic.com e-mail címre várja a fogyasztói bejelentéseket, majd maximum 48 órán belül válaszol minden megkeresésre, és tájékoztatja a fogyasztókat a kártalanítás pontos módjáról és menetéről (ehhez alapvetően az eredeti jegyet kell visszajuttatni a Broadway Ticket Hungary Kft. címére – 1134 Budapest, Hollán Ernő u. 10., a fenti e-mail címre pedig eljuttatni azokat a banki adatokat, amelyek a vételár visszafizetéséhez szükségesek).

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a következőket tanácsolja minden panaszosnak:

  • amennyiben úgy döntenek, hogy az eredeti jegyet levélben juttatják vissza a megadott címre, a levél mindenképpen ajánlott és tértivevényes legyen, valamint az eredeti jegyről készítsenek fénymásolatot;
  • ha inkább személyesen kívánják a jegyet átadni, az átvételről készüljön aláírt és lepecsételt átvételi elismervény/jegyzőkönyv. Ebben az esetben is célszerű az eredeti jegyről előzőleg fénymásolatot készíteni;
  • a cég tájékoztatása szerint az utazással kapcsolatos költségeket (vonat, távolsági busz stb.) is megtérítik, az ezzel kapcsolatos igényt azonban külön jelezni és igazolni kell.

További kérdés esetén az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület ügyfélszolgálata készséggel áll a fogyasztók rendelkezésére a (06-1)311-7030-as telefonszámon, illetve a www.ofe.hu honlapon található panaszbejelentőn keresztül.