A Gazdasági Kabinet olyan törvénymódosító csomagot javasol a kormánynak, amely a parlamenti elfogadása után lényegesen lecsökkenti a pénzmosás lehetőségeit Magyarországon, szigorítja a pénzforgalmat, a pénzügyi átutalások kezelését – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A pénzügyminiszter aláhúzta: a devizaliberalizációs lépések után bizonyos korlátozásokat léptetnek életbe, így a határátlépéskor várhatóan egymillió forintban korlátozzák a ki- és behozható készpénz összegét. A várhatóan októberben vagy novemberben elfogadott törvényjavaslat után megszűnnek Magyarországon az anonim betétek. Aki pedig már meglévő jeligés vagy bemutatóra szóló betétkönyvvel jelentkezik valamely hitelintézetnél, annak is igazolnia kell személyazonosságát. Terták Elemér, a PM helyettes államtitkára elmondta: az Egyesült Államok nagykövetsége megküldte a magyar kormánynak annak a 27 különböző terroristának, vagy terrorizmust támogatónak minősíthető személynek, illetve szervezetnek nevét, amelynek egyesült államokbeli számláját zárolták, illetve George Bush amerikai elnök hétfői bejelentése alapján megtiltották az e személyekkel, szervezetekkel való ügyletkötést. A helyettes államtitkár elmondta: a jelenlegi jogszabály alapján a kormánynak arra van lehetősége, hogy felkéri a magyarországi hitelintézeteket nézzék át, hogy ezek a terroristák, vagy terrorizmust támogatónak minősíthető személyek, illetve szervezetek rendelkeznek-e náluk számlával és a bankokat felkérik, hogy e számláról kifizetéseket ne teljesítsenek, oda pénzmozgást ne írjanak jóvá.