A Bizottság úgy határozott, hogy lezárja a Magyarország ellen indított jogsértési eljárást, mivel a magyar nemzeti jogalkotást időközben összehangolták az uniós követelményekkel.

Az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött Lengyelországnak, amiért helytelenül hajtotta végre a valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló, munka-és foglalkoztatási feltételeket érintő megkülönböztetés ellen felállított uniós szabályokat (2000/78/EK irányelv, lásd még a MEMO/08/69 dokumentumot). Az említett irányelv tekintetében a Bizottság továbbá úgy határozott, hogy lezárja a Magyarország ellen indított jogsértési eljárást, mivel a magyar nemzeti jogalkotást időközben összehangolták az uniós követelményekkel.

„A megkülönböztetés minden formája, különösen pedig a munkahelyi megkülönböztetés elleni küzdelem kiemelt fontossággal bír számomra és a Bizottság számára. Jogalkotó intézkedéseink eredményeképp EU-szerte csökkent a munkahelyeken tapasztalt megkülönböztetés” – jelentette ki Vladimír Špidla, az EU esélyegyenlőségért felelős biztosa.

A Lengyelországnak küldött indokolással ellátott véleményben a Bizottság a következőket emelte ki:

  • A lengyel jogalkotás nem terjeszti ki a zaklatás megtiltását a gyakornokok minden kategóriájára;
  • az egyes szakmákhoz való hozzáférést szabályozó rendeletek nem tartalmaznak a valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést tiltó, speciális rendelkezéseket;
  • a munkaadók kötelezettsége arra nézve, hogy elfogadható szállást biztosítsanak a fogyatékos dolgozók számára, nem terjed ki az álláshelyekre pályázókra és a gyakornokokra;
  • a szakképzés feltételeit szabályozó törvény nem tartalmaz meghatározásokat arra vonatkozóan, mit is jelent a közvetlen és közvetett diszkriminációra, valamint a diszkriminációra való felszólítás.

A Bizottság továbbá úgy döntött, hogy lezárja a Magyarország ellen indított jogsértési eljárást. Az egyenlő bánásmódról szóló magyar törvény 2006-os és 2009-es módosítása, valamint a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló jogi aktus 2007-es módosítása összhangot teremtett a magyar jogalkotás és az irányelv között.

Háttérinformációk

A nemi és nemzetiségi alapú diszkriminációtól eltekintve a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem viszonylag új politikai terület az EU számára. Az Amszterdami Szerződés hatálybalépésével az Európai Közösség 1999-ben új jogköröket kapott a faji vagy etnikai hovatartozáson, valláson és meggyőződésen, fogyatékosságon, koron és szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés elleni küzdelem terén (lásd az EK-Szerződés új, 13. cikkét). Ennek eredményeképpen 2000-ben a tagállamok egyhangúlag fogadták el a következő két irányelvet:

  • a Tanács 2000/43/EK irányelvét (2000. június 29.) a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról (faji egyenlőségről szóló irányelv). Az említett irányelv kiterjed a foglalkoztatás, szakképzés, oktatás, szociális védelem (beleértve a társadalombiztosítást és az egészségügyi ellátást), szociális előnyök, valamint az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés (beleértve a lakókörnyezetet) területén történő közvetlen és közvetett megkülönböztetésre és zaklatásra.
  • a Tanács 2000/78/EK irányelvét (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról (foglalkoztatási egyenlőségről szóló irányelv). Az utóbbi irányelv kiterjed a valláson vagy meggyőződésen, koron, fogyatékosságon és szexuális irányultságon alapuló, a foglalkoztatásban és képzésben történő közvetlen vagy közvetett megkülönböztetésre és zaklatásra. Tartalmaz továbbá a fogyatékos személyek részére biztosítandó elfogadható szállásra vonatkozó különleges előírásokat is.

A tagállamokban a két irányelv nemzeti jogba való átültetésének határideje 2003. július 19., illetve 2003. december 2. volt. Az EU-hoz 2004-ben csatlakozó 10 ország számára kiszabott határidő 2004. május 1. volt. A Bulgária és Románia számára kijelölt határidő 2007. január 1. volt.