Kamerákat szerelnek fel még az idén, kísérletképpen, tíz-húsz bírósági tárgyalóteremben – mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke, hangsúlyozva, hogy a nyilvánosság ezzel nem sérül. A belső kamerarendszer a közvélemény tájékoztatása mellett több más funkciót is ellát majd, például alkalmas lesz elektronikus jegyzőkönyvezetésre, vagy távmeghallgatásra.

A nemzetközi bíróságokon és Nyugat-Európa nemzeti bíróságain a tárgyalótermekben többnyire ismeretlenek a kamerák és fényképezőgépek, mert az elektronikus média munkatársai feladatuk ellátásakor zavarják a komoly ítélkező munkát, de legalább ekkora probléma az is, hogy befolyásolhatják a felek, tanúk viselkedését – indokolta a döntés létjogosultságát a főbíró, aki egyúttal az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke.

Az eljárás szereplőinek minden egyes rezdülése fontos lehet a bíró számára, mindezt pedig eltorzíthatja az “extrém nyilvánosság” – magyarázta.

“Képzeljünk csak el egy ehhez nem szokott tanút, vagy vádlottat, amint a kamerák kereszttüzében, mikrofonok erdejében kell megtennie az ügy eldöntése szempontjából fontos nyilatkozatait, amelyeket aztán a bírónak megfelelően kell értékelnie” – említett példát a főbíró, megjegyezve, hogy meggyőződése szerint ez a gyakorlat nem helyeselhető.

“Hosszabb távon mindenképpen azt tartanám szerencsés megoldásnak, ha csak a bírósági videó-rendszerek rögzíthetnének képfelvételeket a tárgyalótermekben” – mondta az igazságszolgáltatás és a nyilvánosság általa helyesnek tartott viszonyáról Baka András.

A bírósági épületek, tárgyalótermek rendje kapcsán a főbíró leszögezte, hogy a magyar szabályozást át kell tekinteni. A tárgyalásokon a bíróknak vannak eszközeik a rend fenntartására, csakúgy, mint a bírósági vezetőknek az egész épület vonatkozásában. Ezekkel az eszközökkel élni kell, egy-egy fokozott biztonsági kockázatú tárgyalást a bírósági vezetőknek megfelelően elő kell készíteniük, a rend biztosítását – akár külső erők bevonásával is – meg kell szervezniük, hogy megőrizzék a bíróság tekintélyét.

A nyilvánosság tájékoztatásával kapcsolatban Baka András szólt arról, hogy február 15-től lesz szóvivője a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. Feladatai közé tartozik majd a szóvivői rendszer áttekintése és az internetes tájékoztatás modernizációja is.