A bíróság zárolta a Vasilescu-gyűjteményt

2001.09.28. Magyar Hírlap

Zárolta a Fővárosi Bíróság a júniusban az államnak ajándékozott Vasilescu-kollekciót. Ez azt jelenti, hogy az idősebb Vasilescu János által az államnak adományozott száznegyvennégy műalkotás egyelőre nem kerülhet állami tulajdonba. Az apjával örökösödési perben álló ifjabb Vasilescu örömmel nyugtázta a hírt.

Szeptember 20-án kiadott végzésében zárolta a bíróság a magyar magángyűjtemények egyik legérdekesebb kollekcióját, a Vasilescu-gyűjteményt, melyet a műgyűjtő korábban ünnepélyes keretek között ajándékozott az államnak. A több száz milliós értékű gyűjtemény kezelésére létrehozott alapítvány eredeti célja az volt, hogy a Vasilescu által a 60-as és 90-es évek között összegyűjtött kollekciót a nyilvánossággal is megismertesse. A személyes felajánláson Orbán Viktor és Rockenbauer Zoltán is részt vett, sőt, már a kiállítás tervezett helyszínét, a Nemzeti Színház mögé épülő Modern Magyar Művészeti Múzeumot is kijelölték. Ezek után ifjabb Vasilescu, a peren kívül történő megegyezést lehetetlennek ítélve, pert indított apja ellen, mondván a kollekció jelentős része az ő örökségét képezi, így apjának nem áll jogában azt az államnak felajánlani. A fiú örökségét kitevő 66 festmény legtöbbje Ország Lilitől származik, de Kondor Béla és Victor Vasarely alkotások is találhatók közöttük.

Ahogy a Magyar Hírlap már korábban tudósított róla, a pert ifjabb Vasilescu első fokon meg is nyerte. (Egy büntetőper is függőben van apa és fia között. Az apa azzal vádolja gyermekét, hogy erőszakkal vitt el lakásából több műalkotást.) Ezzel együtt a fiú már korábban kérte a gyűjtemény záradékolását - még mielőtt azt édesapja az államnak ajándékozta volna -, de ezt a kérést a bíróság májusban még jogerősen elutasította. A kulturális tárca biztosra vette, hogy még ha bizonyos képek a fiú tulajdonát képezik is, a bíróság idősebb Vasilescu igazát mondja majd ki. A per lezárultáig most zárolják a gyűjteményt. A kulturális tárca sajtóirodája megkeresésünkre úgy reagált, nem érintettek a perben, s mindenképpen megvárják az ügy bírósági elrendezését.