Csak együttműködéssel lehet hatékonyan fellépni a gyógyszerhamisítással szemben, és meggyőzni az embereket arról, hogy a hamis, szabályozatlan körülmények között értékesített gyógyszerkészítmények veszélyesek. Ez a fő üzenete egy január végén megtartott afrikai egészségügyi konferenciának – írja a Reuters.

A január végén, Togo fővárosában megtartott konferenciára a francia gyógyszeripari cégeket tömörítő Leem rendezésében került sor. A frankofon afrikai országok kormányzati egészségügyi szakembereinek részvételével lebonyolított rendezvény célja, hogy megerősítse az állami és magánszféra között a gyógyszerhamisítás visszaszorítására irányuló együttműködést.

A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a gyógyszerhamisítási ipar a hamis termékek iránti, a veszélyekről szóló figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyó keresletnek köszönhetően virágzik. A szakértők úgy vélték, csak együttes fellépéssel érhető el, hogy a potenciális fogyasztók nemet mondjanak a hamisítványokra.

Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a becslések szerint a szubszaharai államokban értékesített gyógyszereknek akár a fele is hamis lehet. Bár nem egy esetben gyógyszertárak kínálatában is felbukkannak, az utcai elárusítóhelyek gyakoriságának és szabályozatlanságának köszönhetően a hamisítványok többsége ezeken keresztül talál gazdára. A helyzetet súlyosbítja az általános szegénység, amelynek eredményeként sokaknak nincs pénzük a patikában kínált eredeti gyógyszerek megvásárlására.

Manda Opondjo Fernand, a Kongói Demokratikus Köztársaság gyógyszerpiaci felügyelője hangsúlyozta, miközben az afrikai kormányok a szegénységi ráta csökkentésén dolgoznak, a hamisítók aláássák a hatóságok munkáját azzal, hogy veszélyes termékeikkel kockáztatják az emberek egészségi állapotát, súlyosbítva ezzel életkörülményeiket. Mint mondta, különösen aggasztó, hogy sokan nem tudják, a gyanús körülmények között vásárolt pirulák fogyasztása akár halálos veszélyt is jelenthet. Hozzátette, az emberek akaratuk ellenére nem kényszeríthetők fogyasztói döntéseik megváltoztatására, ezért az egyetlen lehetőség, ha fokozott rendszerességű kampányokkal tudatosítják bennük a veszélyeket.

A kínálati oldallal kapcsolatban Francois Chevillard, a Leem afrikai bizottságának vezetője emlékeztette a résztvevőket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 2010-es jelentésére, amely a hamisítók rugalmasságára és alkalmazkodóképességére hívja fel a figyelmet. Chevillard szerint ennek okán a kormányok akkor tudnak eredményesen fellépni, ha szigorú piaci szabályozást vezetnek be, és kemény szankciókat alkalmaznak a hamisítókkal szemben.

A résztvevő kormányzati képviselők többen hozzátették, a hosszú távú eredményesség érdekében szükségesnek tartják az eredeti gyártók árképzési struktúrájának átgondolását, oly módon, hogy a szegényebb piacokon olcsóbb áron kerülhessenek forgalomba termékeik.