Az RTL Klub Híradója mutatta be a legtöbb erőszakos jelenetet 2009 első félévében az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elemzése szerint; a testület négy kereskedelmi, két közszolgálati és két hírtelevízió hírműsorait vizsgálta.

A kutatás főbb megálapításai

2009 első félévében négy kereskedelmi, két közszolgálati és két hírtelevízió összesen 223 híradóját, több mint 91 órányi híranyagát, azaz 3472 műsoregységet elemezte az ORTT.

A Testület elemzése szerint az esti beszámolók jelentős része az erőszak-ábrázolás szempontjából problémásnak minősült, így 933 tudósítás, vagyis a hírek több mint egynegyede tartalmazott agresszív reprezentációkat. A korábbi évek gyakorlatával ellentétben, idén az RTL Klub Híradója mutatta be a legtöbb erőszakos jelenetet, átvéve ezzel a vezetést a több éve első helyen álló Tényektől (TV2). A mintánkban új szereplőként feltűnő Hálózat TV szerkesztősége törekedett leginkább arra, hogy mellőzze az erőszakos híreket. 2009-ben a hírműsorok átlagosan 1 perc 21 másodpercet szántak egy-egy híranyagra, amennyiben azonban az erőszakot is tartalmazott, három másodperccel rövidebben számoltak be róla.

2009-ben a bűncselekmények aránya rekordot döntött. A nemzetközi és hazai politikai, társadalmi konfliktusok jelenléte a hírcsatornáknak köszönhetően kapott nagyobb figyelmet. A megrázó történések elszenvedőivel folytatott beszélgetéseket főként a Magyar ATV és a „hírtévék” jelenítették meg, míg az elkövetők megszólaltatása a Tények műsorát jellemezte.

Az elemzett hírek többsége valamilyen szándékos brutalitást taglalt, a műsorszolgáltatók közül leginkább a hírcsatornák „mozdultak el” a direkt módon elkövetett agresszió bemutatásának irányába. A Hír TV mellett a két közszolgálati adó fektetett nagyobb hangsúlyt az áldozatok szenvedésére, míg az anyagi kárral járó, illetve az állatok halálát követelő tragédiák prezentációja az RTL hírműsorában jelent meg a leghangsúlyosabban.

A megrázó híregységek negyedéhez csatoltak olyan képes összeállítást, melyben valamilyen erőszakos jelenet volt látható. A sokkoló képsorok közreadása legkevésbé a Hírháló c. műsort jellemezte. A megrázó képek átlagos hosszát tekintve az RTL Klub „kímélte” leginkább a nézőket. A személyeket ért agresszió során elsősorban sebesült embereket ábrázoltak, az elhunytak letakart vagy fedetlen holtteste jóval kisebb időtartamban terhelte a befogadókat. A rendkívül erős érzelmi hatást kiváltó következményekről készült felvételekkel főként a hírtelevíziókban találkozhattunk. A vezető kereskedelmi adók mellett a Duna TV képsorait uralta leghosszabban a fedetlen holttestek látványa. A Magyar Televízió hírműsora kerülte az emberi tetemek, sérült testrészek és a vér prezentációját, visszafogottabb képi ábrázolásra törekedett. 2009-ben a beszámolók több mint tizedéhez csatoltak valamilyen animációt, figyelemfelkeltő illusztrációt. A hírcsatornák nem éltek ezen hatásfokozó eszközzel, a kelléktárat elsősorban a földi sugárzású televíziók alkalmazták.

Az erőszakos eseményekkel kapcsolatos hírszerkesztési gyakorlat

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény (Rttv.) 5/A. § (1) bekezdése értelmében a híradót – mint időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszámot – nem kell korhatári kategóriába sorolni, ám az e típusba tartozó műsorokra is vonatkozik az a megkötés, miszerint nem tehetők közzé olyan időszakban, amikor a tartalmuknak megfelelő kategóriába sorolás esetén előreláthatóan nem lenne helyük. Amennyiben a gyermekek számára ártalmas tartalom jelenik meg a hírekben, úgy a nézők figyelmét fel kell hívni arra, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek. A törvényi előírások mellett a szerkesztőségi irányelvek is szabályozzák az említett jelenetek bemutatási módját, a BBC pl. az Editorial Guidelines: Harm-Violence fejezetében fejtette ki a kérdéskörrel összefüggő elvárásait.

Brutalitás a hírműsorokban – Az ORTT teljes tanulmánya elolvasható