Rezidensek 9 évig röghöz kötve - Alkotmánybírósághoz fordult a szakorvosképzési rendelet miatt egy pécsi egyetemi tanár

2010.02.26. MTI

Kifogásolja a szakorvosképzési rendszerről szóló kormányrendelet egyes részeit, ezért Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Ternák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem tanára.

Az orvosprofesszor csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: írásban megfogalmazott beadványában azt kérte a testülettől, hogy állapítsa meg a tavaly júniusban elfogadott rendelet azon pontjainak alkotmányellenességét, melyek megítélése szerint hátrányosan érintik a rezidenseket.

Utalt rá, hogy az idén életbe lépett jogszabály szerint a rezidensképzésben részesülő orvosok a képzés ideje alatt és az azt követő 4 évig nem vállalhatnak munkát külföldön, ellenkező esetben ki kell fizetniük képzésük költségeit, amely egyes szakmáknál akár a 10 millió forintot is elérheti. Megjegyezte: ez az átlagosan 93 ezer forint nettó bért kereső rezidensek 9 évnyi röghöz kötését jelenti.

Ternák Gábor úgy vélte: a jogszabály sérti az esélyegyenlőség, a munkaerő szabad áramlásának elvét, s nem felel meg az egyenlő bánásmód követelményeinek sem. Javaslata szerint az orvosok elvándorlásának problémájára nem a korlátozás és a szankcionálás, hanem az egészségügy megfelelő finanszírozása jelentene megoldást.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
EGÉSZSÉGÜGY