A Magyar Orvosi Kamara is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amelyet Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke hívott életre az emberi méltóság védelmére. Éger István kamarai elnök pénteken, a kamara budapesti székházában írta alá a dokumentumot.

Lomnici Zoltán örömét fejezte ki amiatt, hogy a felhíváshoz nagyon rövid idő alatt csatlakoztak a parlamenti pártok, az egyházak, civil szervezetek és több mint 13 ezer magánszemély.

Az emberi méltóságot tisztelni kell, valamennyi jogsértést el kell ítélni, és a dokumentum arra hívja fel a figyelmet, hogy társadalmi összefogásra van szükség a kirekesztő, az emberi méltóságot sértő szövegek megjelenésével szemben – mondta a volt főbíró.

Lomnici Zoltán egyúttal közölte, ahogy a Széchenyi Tudományos Társasággal közösen létrehozza az emberi méltóság tanácsát. A grémium szervezési feladatait és társelnöki tisztét elvállalta az Egyesült Államokban élő Oláh György, Nobel-díjas kémikus. A LB egykori elnöke szerint a tanács egy hónapon belül megkezdi munkáját, és a legtekintélyesebb személyiségeket kívánják megnyerni a tanács munkájában való részvételhez. A listát a tervek szerint április 11-én hozzák nyilvánosságra – tette hozzá Lomnici Zoltán.

A bíró közölte, a jogi személyiségű szervezet az általános emberi jogokat érintő kérdésekre összpontosít majd.

Éger István elmondta, megtiszteltetésnek veszik, hogy az orvosi kamarát felkérték a csatlakozásra, hiszen a dokumentumban foglaltakat a kamara is magáénak érzi, és nagyra értékeli a kezdeményezést.

A gyógyításban az emberi méltóság megőrzése – mind a beteg, mind az orvos szempontjából – nagyon fontos. Nem lehet indok a beteggel szembeni viselkedésben az, hogy adott esetben nehezek a gyógyítás körülményei, másrészről pedig nem lehet ok és indok az orvos emberi méltóságának megsértése sem.

Kapcsolódó cikk:

Az emberi méltóság védelmében – Tízezernél is többen támogatták eddig Lomnici felhívását