2010. március 24-én a Budapesti Corvinus Egyetem Magyary Zoltán Szakkollégiuma országos konferenciát szervez. A Szakkollégium, mint szakmai műhely és szellemi közösség 2001-ben jött létre, azóta számos módon nyújt tagjainak lehetőséget arra, hogy tudásukat bővítsék és megmutathassák.

Egy nagyszabású konferencia terve már régóta érlelődik bennünk, kiváltképp, hogy tavaly óta a szakkollégium tevékenységének központjában a Magyary-hagyaték kutatása áll -  hangsúlyozzák a szervezők. Az idei eseménnyel Magyary Zoltán halálának 65. évfordulójáról emlékeznek meg, akiben többek között a Magyar Közigazgatási Intézet alapítóját tisztelhetjük. A tavaszi konferencia tehát kiváló alkalomként kínálkozik, hogy a szakkollégisták bemutassák kutatásaik témáját és eredményeit az érdeklődőknek, melyre poszter prezentáció keretében lesz lehetőségük.

A rendezvény témája az állami feladat és szerepvállalás, ezek változásai, napjaink legaktuálisabb kérdéseivel. A rendezvény három irányból közelíti meg a témát: helyi igazgatás, központi igazgatás, magánszféra. A különböző elméleti megközelítéseken túl a magyar tudományos- és közélet jeles személyiségei fejtik ki javaslataikat a jövendő és a már gyakorló közigazgatási elit számára, mindegyikük a saját szakterületének szemszögéből. A javaslatok a hatékonyabb és eredményesebb közigazgatásra, reformokra vonatkoznak.

Az érdeklődők olyan neves előadókkal találkozhatnak, mint Verebélyi Imre, a Szent István Egyetem Állam-és Jogtudományi Doktori Iskolájának vezetője; Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, Kiss László, alkotmánybíró, Kovács Árpád, az Állami számvevőszék volt elnöke, Gémesi György, a MÖSZ elnöke. Az előadások töbek között az alábbi témákat ölelik fel: A Magyary iskola öröksége, Az állam, mint kulcsszereplő a modern társadalmakban, Az állam újrafelfedezése, Az állami feladatellátás finanszírozási dilemmái, Néhány gondolat a magyar önkormányzati pénzügyek korszerűsítéséhez. A szekciók végén az érdeklődőknek lehetőségük lesz kérdezni is az előadóktól.

Az előadások és a kísérő rendezvények reggeltől egészen késő délutánig fogják követni egymást. Mindennek a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara ad otthont.

A szakkollégisták az évfordulóra a egy Magyary Zoltán életét és munkásságát bemutató kiállítással is emlékeznek, mely a helyszínen lesz megtekinthető. Továbbá a Szakkollégium egy esszéíró pályázatot is meghirdet, a magyar felsőoktatás minden közigazgatási, jogi és politikatudományi hallgatója számára. A cím összefügg a konferencia témájával: „Állam a főszerepben – rendező kerestetik! – Avagy az állami szerepvállalás aktuális kérdései” A pályázók maximum 15 oldalban fejthetik ki gondolataikat az általuk választott szakterületen. A pályaművek beérkezési határideje március 14., a munkákat a magyary.szakkollegium@gmail.com címre küldhetik. A döntőbírók a konferencia előadói közül kerülnek ki, eredményhirdetés is március 24-én lesz, a konferencia keretében.

A Szakkollégium az ország összes felsőoktatási intézményéből várja az érdeklődőket és a már gyakorló közigazgatási szakembereket egyaránt, március 24.-re a Corvinus Közigazgatási Karára (XI.Bp. Ménesi út 5). A Szervezők remélik, hogy Önnel is találkozhatnak, hiszen a tudás romlandó áru, s gyorsan változó világunk állandóan megköveteli ismereteink frissítését! (További információ és on-line regisztráció: http://konferencia.magyary-szakkollegium.hu)