Államalkotó tényezők: A nemzeti és etnikai kisebbségek

2010.04. 1. Jogi Fórum / dr. Romsics Viktor

A közelgő választások előtt élénk érdeklődéssel fürkésszük a falra festett negyedik köztársaság körvonalait. A halovány előjelek szerint, a jövő áramvonalasított parlamentjében a nemzeti és etnikai kisebbségek is képviseltethetik magukat, meghatározott választójogi kedvezményekkel. Lassan két évtizedes mulasztást pótolna ezzel Magyarország.

Ez év február 26-án hirdették ki a Magyar Közlönyben az Országgyűlés határozatát a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletére vonatkozó jogalkotási folyamatról. A szocialista Szili Katalin és a Balog Zoltán (Fidesz) javaslata 291 igen és 3 nem szavazatot kapott, 10 tartózkodás mellett.

A meglepő nagypolitikai összefogásban és egyetértésben születetett határozat „felkéri a Kormányt, hogy dolgozza ki a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvényjavaslatot és azt 2012. december 31-ig terjessze az Országgyűlés elé.” A határozat azt is leszögezi, hogy „a törvénynek úgy kell hatályba lépnie, hogy garantálja a kisebbségek képviseletének megvalósulását a 2014. évi országgyűlési választásokat követően megalakuló Országgyűlésben.”

A fenti határozattal a Tisztelt Ház tulajdonképpen önmagáról skiccelt viccel int búcsút a ciklusnak, hiszen az Országgyűlés honlapja szerint már 17-szer kerülte meg a Föld a Napot azóta, hogy a 35/1992.(VI.10.) AB határozat által az óhajtott törvény megalkotására szabott határidő (1992. december 1.) letelt. A parlament internetes oldala arról is tájékoztat a legrégebbiként számon tartott mulasztásos alkotmánysértés kapcsán, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban 2007. június 6-án közjogi munkacsoport alakult. A csoport célja a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok (a fent hivatkozott alaphatározat kb. egyetlen oldal), dokumentumok vizsgálata, elemzése és az esetleges alkotmánymódosítás kérdésében történő állásfoglalás. Ám a munkacsoport akció közben eltűnt, az utolsó információt egy parlamenti bizottság szolgáltatta róla. „Az Emberi jogi bizottság tájékoztatása szerint a munkacsoport nem készítette el a javaslatot és nem tett előterjesztést a szakminiszter felé, 2008. január 10-i és 29-i ülésén tárgyalt a parlamenti képviseletről, de döntés eddig nem született.”

A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa valamivel alaposabb volt a kérdésben. A 2007 dereka óta hivatalban lévő Dr. Kállai Ernő már 2008 elején átadta a kormány képviselőinek a kisebbségek parlamenti képviseletéről szóló koncepcióját.

Ebben a törvényi szabályozás három alapelvét fektette le. A törvény az alkotmányos keretek figyelembe vétele mellett mind a 13 kisebbségi közösség számára kínáljon reális esélyt az országgyűlési képviselői mandátum megszerzésére. (A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény [Ntv.] 61. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon honos népcsoportnak minősülnek: a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.) A kisebbségi országgyűlési képviselőket a kisebbségi választópolgárok válasszák a törvényben meghatározott kedvezmények igénybevételével. A kisebbségi országgyűlési képviselőket ugyanazok a jogok illessék meg, mint az általános szabályos szabályok szerint megválasztott országgyűlési képviselőket, azzal az eltéréssel, hogy csak a kisebbségi jelölő szervezetek (pártok) által létrehozott képviselőcsoporthoz csatlakozhassanak.

Az Alkotmány módosítását is szükségesnek látja tanulmányában az ombudsman, aki szerint az alaptörvényünkben ki kell mondani, hogy „a kisebbségek képviselethez való jogának érvényesülése érdekében a Magyar Köztársaság törvényei az országgyűlési és a helyi önkormányzati képviselők választása során kedvezményeket biztosítanak. A kisebbségi országgyűlési képviselőket a kisebbségi választópolgárok választják.”

A választójogosultak köre szempontjából komoly jelentősége van, hogy a kisebbségi önkormányzati választásokon jelenleg érvényesülő elvvel szemben Kállai kívánatosnak tartja, hogy a kisebbségi közösség által választott bizottság gyakoroljon kontrollt a kisebbségi választójegyzék összeállítása fölött. Mint írja, „a bizottságot fel kell ruházni azzal a jogosultsággal, hogy megítélje: a kérelmező az adott kisebbség tagjai közé tartozik-e.” Ezzel a törvényben szabályozott eljárással lehetne elejét venni a kisebbségi identitást hazudó kaméleonok választási visszaéléseinek.

A jelöltállítás, a választási eljárás és a szavazás sajátosságira tett javaslatokon túl a koncepció lényegi mondanivalója, hogy azzal kell reális esélyt biztosítani a kisebbségek mandátumszerzésére, hogy a kisebbségi lista az 5 százalékos küszöb átlépése nélkül is szerezhessen mandátumot az országos listáról. Kiegészítő szabályként pedig „kisebbségenként egy kedvezményes mandátumra legyen jogosult a legtöbb, de legalább 1000 szavazatot elérő jelölő szervezet.” A kisebbségek képviselete a biztosi koncepció szerint tehát mindenképp függne a (kisebbségi) választói aktivitástól.

Maga a 35/1992.(VI.10.) AB határozat annyiban kuriózum a mulasztásos alkotmánysértés szempontjából, hogy már az Alkotmánybíróság munkatársai körében sem egységes a megítélése. Sereg András, az AB sajtófőnöke korábban úgy vélekedett a Jogi Fórum kérdésére, hogy „24/1994. AB végzés utólag próbálja belevetíteni a 35/1992. AB határozatba a kisebbségek kötelező parlamenti képviseletének előírását. [...] Az Alkotmánybírósági törvény 27. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező. A végzés azonban nem határozat, így a mulasztást megállapító végzés nem lehet kötelező az Országgyűlésre.”

A határozat nem szól parlamenti vagy országgyűlési képviseletről, hanem általában „képviseletről”, illetve a kisebbségi önkormányzatok szükségességéről (a kisebbségi törvény csak egy évvel később született meg).

Az Alkotmány 68. § (1) bekezdése szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek részei a nép hatalmának: államalkotó tényezők. Az AB ehhez az államalkotói tényezői szerephez tartja elengedhetetlennek a „képviseletet.” A kisebbségi önkormányzatokról szóló fontos bekezdés első mondata azonban az önkormányzás joga körén túlmutató, általánosabb érvénnyel is felruházható: „A nemzeti és etnikai kisebbségek általános képviseletének törvényi biztosítása nem történt meg az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelő mértékben és módon.” Az Alkotmány 68. § (3) bekezdése pedig szintén általánosságban nyilvánítja ki, hogy a Magyar Köztársaság törvényei az ország területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét biztosítják. Ezen általános megfogalmazások, ha nem is világosak teljesen, éppen generális jellegükből adódóan inkább vonatkoznak a parlamenti képviseletre is, mint nem. Különösen az „államalkotó tényezői” szerepet értelmezve, összefüggésükben.

Az Alkotmánybíróság a 24/1994. (V. 6.) végzésében mindenesetre – ha az Abtv. 27. § (2) bekezdése szerint nem is mindenkire nézve kötelezően – a fenti határozat által „ítélt dolognak” minősítette a mulasztásos alkotmánysértés megállapítását a kisebbségek országgyűlési képviseletével kapcsolatban.

Ha az alkotmánysértés netalántán még vitatható lenne, a törvénysértés egy pillanatra sem tagadható, hiszen az Ntv. 20. § (1) bekezdése megállapítja, hogy a kisebbségeknek – külön törvényben meghatározott módon – joguk van az országgyűlési képviseletre.

De ilyen törvényt, azóta sem találunk. Parlamenti határozatok mesélnek róla.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS
KISEBBSÉGI JOGOK
KISEBBSÉGI JOGOK BIZTOSA