Legkorábban május 17-én alakulhat meg a Parlament, 20-án pedig a Kormány

2010.04.14. MTI

Leghamarabb május 17-én alakulhat meg az új Országgyűlés, 20-án pedig az új kormány - így kalkulál a Fidesz, illetve erre lehet következtetni a jogi háttér és a szokásjog alapján is.

Ezt a legoptimistább forgatókönyvet átírhatja, ha nem problémamentes az új parlament alakuló ülése, ha nem sikerül megegyezésre jutni a feleknek a bizottsági struktúráról: a bizottságoknak ugyanis meg kell tárgyalniuk a kormány szerkezetéről szóló törvényjavaslatot, illetve meg kell hallgatniuk a miniszterjelölteket. Ha nem sikerül megegyezni a bizottságokról, a Fidesz-KDNP a többség birtokában élhet "erőfölényével" is. A kormány szerkezetéről szóló jogszabályt az ellenzék az eddigi hagyományok szerint nem vitatta, és támogatta annak házszabálytól való eltéréssel tárgyalását, amihez négyötödös többség kell.

A választási eljárásról szóló törvény szerint legkésőbb a választást követő 21. napon, jelen esetben május 16-án emelkedik jogerőre a szavazás eredménye.

Az Országgyűlés alakuló ülésére a házszabály értelmében két nappal az ülés előtt kell kiküldeni a meghívókat, a Fidesz pedig - újságírói értesülés szerint - ezek alapján úgy számol, hogy május 17-én ülhet össze az új parlament, ha egy hétfői napra akarják ezt időzíteni.

Az alkotmány szerint a köztársasági elnök a választást követő egy hónapon belül hívja össze a Ház alakuló ülését. (A legutóbbi három ciklusban 23-25 nap telt el a második forduló és az alakuló ülés között.)

Az eddigi gyakorlat szerint az államfő az alakuló ülés előtt egy találkozóra hívta a pártok vezetőit - vagy ha már addigra volt, frakcióvezetőit - és velük egyetértésben hívta össze az alakuló ülést. Négy évvel ez előtt az április 23-i második fordulót követően, május 2-án ült egy asztalhoz Sólyom László a parlamenti pártok képviselőivel.

A miniszterelnök jelölésére nincs törvényi határidő, de ha az első jelöléstől számított 40 napon belül nem választják meg a kormányfőt, a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést. Töretlen hagyomány egyébként, hogy az államfő az alakuló ülés napján teszi meg javaslatát a miniszterelnök személyére.

Újságírói értesülés szerint a Fidesz május 17. és június 14. között készül a kormányprogram benyújtására és a miniszterjelöltek meghallgatására, a programról és a miniszterelnökről szóló szavazásra pedig május 20. és június 14. között lát esélyt. A kormány megalakítását gyorsítja, hogy most nem kell koalíciós tárgyalásokra időt szakítani.

E menetrend szerint leghamarabb akár már május 20-án megalakulhat az új kabinet. (A gyakorlat szerint a miniszterelnök megválasztásának napján történik meg a miniszterek kinevezése, Országgyűlés előtti eskütétele is, amely aktussal a kormány megalakultnak tekintendő.)

A Fidesz elnöke múlt pénteken az InfoRádiónak adott interjúban azt mondta: az új parlament valamikor május 20-a és 30-a között alakulhat meg.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
KORMÁNYZAT