Hozzávetőleg nyolc törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz-KDNP-frakció a parlament alakuló ülését követően – tudta meg az MTI fideszes forrásból.

Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz-KDNP képviselői indítványként terjeszti a parlament elé az alkotmány módosítását. A tervek szerint két pontban változtatnának az alaptörvényen: rögzítenék, hogy kisebb létszámú a parlament, illetve azt, hogy a kormány miniszterelnökből, miniszterekből és miniszterelnök-helyettesekből áll.

A kisebb parlament kialakításához egyelőre egy “kerettörvényt” nyújtanak be, amely rögzíti a számokat, de a 2014-től működő új rendszerhez szükséges választójogi törvénymódosítás csak hosszabb egyeztetések után kerülne a Ház elé.

A kezdőcsomagban nyújtanák be az Országgyűlésnek a kettős állampolgárságról, a kisebb önkormányzatokról, valamint a három csapásról szóló előterjesztést. Emellett javasolják, hogy a családi pótlék csak azoknak járjon, akik iskolaköteles gyermekeiket járatják is iskolába; valamint indítványozzák, hogy a tanárokkal szembeni erőszakot súlyosabban büntesse a törvény.

Az MTI információi szerint a kormányzati struktúráról szóló törvénytervezet része lenne – nem pedig önálló jogszabály – az átadás-átvétel törvényi szabályozásáról szóló előterjesztés is.

A tervek szerint – ha az alakuló ülés időpontja május 14-e, péntek – már május 17-én, hétfőn a parlament elé kerülhetnek a frakciószövetség képviselőinek indítványai.