A Szerzői Jogi Szakértő Testület előző kinevezésére 2005. május 11-én került sor, ezért a mandátumok lejártának közeledtével az igazságügyi és rendészeti miniszter – a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének javaslata alapján – új összetételű Testületet, illetve elnökséget nevezett ki, egyúttal a Testület elnökeként megújította id. dr. Ficsor Mihály kinevezését.

Az új összetételű Testület tagjainak megbízatása 2010. május 11. napjától 2015. május 11. napjáig tart.

A miniszter mindösszesen 150 fő kinevezéséről intézkedett, vagyis nem töltötte fel a 200 fős létszámkeretet. Ez azt is jelenti, hogy menet közben is lehetőség van a tagság bővítésére, különös tekintettel a jelölési folyamat lezárta után érkezett személyi javaslatokra, továbbá a későbbiekben felmerülő szakmai igényekre és szempontokra. A megújult Testületben 45 szakértő szerepel a „szerzői jog általános és gyakorlati kérdései” kategóriában. Az egyes szakterületek tekintetében annyi a változás, hogy az „internet”, az „adatbázis” és a „szoftver” önállóan, külön területként jelennek meg. Megszűnt továbbá az egyes állami szervek delegáltjainak külön szerepeltetése a listában; a szerzői jogi kérdésekben illetékes kormányzati szervek kinevezett képviselői a „szerzői jog általános és gyakorlati kérdései” alatt szerepelnek.

Részben (három fő tekintetében) megújult a Testület elnöksége is, amely 2010. május 5-én tartotta alakuló ülését. Az új elnökség tagok: dr. Kovács Anita, a GVH Hálózatos Ágazatok Irodájának vezetője, Barna Imre, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke és dr. Szinger András, az Artisjus főigazgatója. 2010-től már nem tagja az elnökségnek dr. Bogsch Attila, Kocsis András Sándor és Viktor Máté. Az elnökség egyebek mellett elfogadta a 2009. évi működéséről szóló Beszámolót, tájékoztatást hallgatott meg a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet módosításának szükségességéről, és megtárgyalta a testület titkárságának összeállítását a polgári peres eljárásban történt szakértői kirendelések alapján készült testületi szakvéleményekről és egyes bírósági határozatokról.