A kijelölt külügyminiszter közlése szerint jelenleg nem a választójogi, hanem az állampolgársági törvény módosítása van napirenden. Martonyi János kedden a TV2 reggeli műsorában elmondta, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot már az első parlamenti napon benyújtják.

A külügyi tárca leendő vezetője Semjén Zsolt múlt heti kijelentésére, miszerint mindenképpen hozzá kell majd nyúlni a választójogi törvényhez is, emlékeztetett arra, hogy most is szavazhatnak külföldön a magyar állampolgárok, ha bevezették őket a lakcímnyilvántartásba.

Kiemelte: az új törvény célja, hogy eltűnjön a hátrányos megkülönböztetés; ez úgy valósul meg, hogy kiiktatják az állampolgárság megszerzésének feltételei közül az állandó letelepedés feltételét.

Ezzel a szomszédos országokban élő magyarok, ugyanolyan feltételekkel választhatnak, mint a nem szomszédos országban élő magyarok, ahogy ez pár héttel ezelőtt is történt – mutatott rá.

Martonyi János arra a kérdésre, hogy az EU soros elnökség idején lesznek-e EU-ügyi tanácsadók a miniszterelnök mellett, azt felelte, hogy természetesen lesznek. Kifejtette: lesz néhány politikai főtanácsadó, egyikük Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke lesz, aki európai integrációs kérdésekben segíti majd Orbán Viktor munkáját.

A bezárt konzulátusokkal kapcsolatban azt mondta, hogy először fel kell mérni a helyzetet, de bizonyos helyeken érzi, hogy szükséges az újranyitás, például Krakkó esetében.