A jog- és közbiztonság erősítése volt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium priorítása az elmúlt évben – tartalmazza a tárca honlapján csütörtökön délután közzétett átadás-átvételi dokumentációnak az előző évről készített összefoglalója.

“Az elmúlt év egyenlegét megvonva, törekvéseink középpontjában az elmúlt évben elsősorban a jogrendszer alkotmányosságának, egységességének és szakmai színvonalának biztosítása, és minőségi megújítása állt. Munkánk során prioritást élvezett és élvez a jog- ős közbiztonság erősítése” – olvasható a honlapon.

Az összefoglaló szerint a gazdasági jogalkotásban elsősorban arra koncentrált az IRM, hogy a törvény minél egyszerűbb és teljesíthetőbb feltételeket támasszon a vállalkozókkal szemben. A közigazgatási eljárásban a szolgáltató állam egyértelműen teret nyert, gyorsult az igazságszolgáltatás, egyszerűbbekké váltak a perek, társadalompolitikai szempontból fontos a távoltartás intézményének bevezetése, és komoly eredmény a rendőrség és a határőrség sikeres integrációja.

A tárca kiemelte “a közbiztonság javítását szolgáló összehangolt intézkedések egyértelmű sikerét is”. Az összefoglaló szerint “az igazságügyi és rendészeti tárca szakmai munkájának eredményességét bizonyítja” az a kriminál-statisztikai tény, hogy a közterületen elkövetett bűncselekmények száma a múlt évben 17 százalékkal csökkent, az ismertté vált bűncselekményeké pedig 4 százalékkal.

Az tárca összefoglalója a megvalósított intézkedések között sorolja többek között a vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében történt polgári perrendtartási törvénymódosítást, a megújított bűnügyi nyilvántartást, újraszabályozott anyakönyvezést, a büntető törvénykönyv és a szabálysértési törvény szigorítását, illetve a sértettek fokozott védelmét. Hosszan tárgyalja például az új polgári törvénykönyv kodifikációját is, melynek életbe léptetéséről szóló törvényt a közelmúltban megsemmisítette az Alkotmánybíróság.

A 2009-ben meghirdetett Rend ás Biztonság programjával kapcsolatban a tárca honlapján közölt összefoglaló kitér a helyi közbiztonság megerősítésére és az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javítására, továbbá az Országos Polgárőr Szövetség támogatására és a közterület-felügyelet megerősítésére.

A 125 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyv tartalmazza például a tárca határidős feladatait, költségvetési adatait, projekt, illetve pályázati finanszírozásra, uniós és egyéb nemzetközi együttműködésre, kapcsolatokra, folyamatban lévő ügyekre vonatkozó dokumentumokat, és a magyar állam ellen a strasbourgi bíróság előtt kezdeményezett eljárások adatait.

A 2010. évi költségvetési előirányzatoknak április 30-ig a kiadásoknál a 35 százaléka, a bevételeknél a 41 százaléka, a támogatásoknál pedig a 39 százaléka teljesült a tárca honlapja szerint.