Megszüntette Szabadi Béla előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság. Ehelyett szigorított házi őrizetét rendelte el. A volt politikai államtitkár tegnap este elhagyhatta a rendőrségi fogdát. Házát a bíróság döntése szerint nem hagyhatja el, de ott fogadhatja például a kormányfő felelősségét vizsgáló tényfeltáró, ellenzéki munkacsoportot.

Megszüntette Szabadi Béla előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság – közölte Sándor Zsuzsa bíró, sajtószóvivő. A másodfokú bírói tanács ezzel együtt elrendelte a korábbi földművelésügyi államtitkár szigorított házi őrizetét. A döntés indoklása szerint Szabadi Béla személyi körülményeire és egészségi állapotára tekintettel az állandó rendőri felügyelet mellett elrendelt házi őrizettel is kivédhető mindaz, amiért a volt államtitkár előzetes letartóztatásban volt.

Szabadi Bélát 10-20 ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, igen költségesnek bizonyult külföldi utazásai kapcsán pedig csalással gyanúsítják. Mindezzel az alapos gyanú szerint több százmillió forintos kárt okozott. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkárát június 22-én helyezték előzetes letartóztatásba, mivel a bírói döntés szerint fennállt a veszélye annak, hogy megszökne vagy elrejtőzne, illetve szabadlábon összebeszéléssel, illetve bizonyítékok eltüntetésével megkísérelné meghiúsítani az eljárást.

Bárándy Péter, Szabadi ügyvédje örül, hogy a bíróság sem látja már törvényes indokát a volt államtitkár letartóztatásának. A minisztériumból már kitiltották, így ha akarna, sem tudna onnan bizonyítékokat eltüntetni, a tanúk jelentős részét pedig már meghallgatta a nyomozó hatóság. Róluk kiderült, hogy rossz viszonyban vannak a volt államtitkárral, így nem lenne sok értelme megkérni őket, hogy tegyenek Szabadira kedvező vallomást.

A volt államtitkár házát tegnap este óta – elvben – állandóan rendőrök őrzik. A kerítésen belül azt tehet, amit csak akar: telefonálhat, vendégeket fogadhat. Azt, hogy a kertkaput valóban ne lépje át, éjjel-nappal figyelik. Így feltehetően annak sem lesz akadálya, hogy meghallgassa őt az ellenzéki képviselőkből álló, a kormányfő felelősségét vizsgáló tényfeltáró munkacsoport. A találkozás lehetőségét hetek óta kereste az ügyészség, bár egy törvény erejű miniszteri rendelet szerint országgyűlési képviselőket be kellene engedni az előzetes letartóztatásban lévőkhöz.