A honvédelmi miniszter szerint is szükség van a Magyar Honvédség egyes alakulatainál, illetve egyes szakterületeken jelentkező létszámhiány, valamint az illetmény- és juttatási rendszer átfogó felülvizsgálatára. A megvalósítás döntő mértékben a költségvetési forrásoktól függ – tudatta az ombudsmannal Szekeres Imre.

Szabó Máté – most először a NATO-csatlakozás óta – átfogó módon vizsgálta a hivatásos és szerződéses állomány élet- és munkakörülményeit, valamint a katonák alapjogainak érvényesülését és felhívta a figyelmet az állam felelősségére. Ilyen a többi között az élet- és munkakörülmények, az egészségügyi ellátás megfelelő szintű garantálása. Az ombudsman munkatársai egyes alakulatoknál is jártak, ahol megállapították, hogy néhány szakterületen jelentős a létszámhiány, ebből következően nagy problémát jelent a túlszolgálatok magas száma, valamint annak megfelelő ellentételezése szabadidővel. A katonai életpályamodell kiszámíthatatlansága miatt nagy a fluktuáció, ezért nehéz tervezni az állomány belső felépítését. Az ombudsmani jelentés kiemeli, hogy bár a helyszíni bejárásokon láthatók voltak az élet- és munkafeltételek javítását szolgáló laktanya-rekonstrukciós program eredményei, a kor színvonalának és a jogos elvárásoknak megfelelő körülmények megteremtése további beruházásokat igényelne.

A miniszter válaszában hangsúlyozta, hogy bár a Honvédelmi Minisztérium költségvetése folyamatos növekszik, a NATO átlaghoz képest továbbra is viszonylag alacsony és költségvetési elvonások terhelik. A közszférát érintő megszorítások, különösen a köztisztviselői illetményalap 2008-es befagyasztása miatt nem volt mód az illetmény- és juttatási rendszer átfogó felülvizsgálatára. Pozitívumként említette viszont a leszerelési segély újraszabályozását és azt is, hogy a szerződéses legénységi állomány lakhatási támogatást is igényelhet.

A miniszter összegezte a Laktanya Rekonstrukciós Program keretében 2001-2009 között elvégzett beruházásokat. A szolnoki helikopter bázis egészségügyi objektumának állapotát például az ombudsman jelentése méltatlannak nevezte. A felújítására a tárca szándéka szerint a Laktanya Infrastrukturális Fejlesztési Terv ad lehetőséget. A Központi Kiképző Bázis szintén kifogásolt csobánkai létesítményével kapcsolatban a miniszter arról tájékoztatta a biztost, hogy a gyakorlótérre tervezett épületegyüttes kivitelezését a tárca szűkös költségvetési lehetőségei miatt át kellett ütemezni. A Laktanya Infrastrukturális Fejlesztési Terv részleteit jelenleg egyeztetik – derült ki a miniszteri válaszból.

A honvédelmi tárca vezetője egyetértett az országgyűlési biztosnak azzal a megállapításával is, hogy egyértelműbbé kell tenni a figyelmeztetés alkalmazásának szabályozását és Szekeres Imre ehhez konkrét normaszöveg-javaslatokat is mellékelt.