Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban – mondta ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés; a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen.

A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. A dohányzási tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A rendelet a kihirdetetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba.

A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez.

Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő azt mondta: számított arra, hogy a képviselők támogatják a javaslatát. Szavai szerint a közgyűlésben most működött a “nemdohányosok koalíciója”.

A döntés tulajdonképpen a játszótéri dohányzás megtiltásának folytatása, és – mint az előterjesztő fogalmazott – a rendelet összhangban áll az Európai Közösségek Bizottsága által 2007-ben kiadott, “A dohányfüstmentes Európáért” című könyv ajánlásaival.

A képviselő utalt arra, hogy hasonló döntést hoztak Dániában és Németország valamennyi városában. Mint azt az előterjesztésében írta: a példa követése Magyarországon egyszerre szolgálná a társadalmi igények kielégítését, valamint az egészségmegőrzési és megelőző célokat.

A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd. Kolozs András nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban.