Büntetőbíró, ügyészségi vezető és védőügyvéd is tanúskodott a korrupcióval vádolt egykori ügyész büntetőperében a Fővárosi Bíróságon szerdán amellett a két nő mellett, akivel az ügyészség szerint megengedhetetlen viszonyt ápolt a vádlott.

Az egyik – számos vádpontban tanúként érintett – nő a tárgyaláson elmondta, hogy két éve ismerkedett meg Varga Gergellyel egy élelmiszerboltban, sorban állás közben. Ezután baráti kapcsolatba kerültek, és beszélgetéseik során elmondta, hogy “nagy a családja és mindenki bűnöző”, mire az ügyész felajánlotta segítségét.

A nő vallomása szerint előfordult, hogy 150 ezerért vállalta az ügyész: elintézi neki, hogy a rendőrök ne keressék tovább élettársa rokonát. Fejenként félmillióért azt ígérte, hogy letartóztatottak szabadlábra helyezése érdekében jár el, barátilag utánanéz ittas vezetés miatt elvett jogosítványnak, megszüntet kisebb súlyú bűncselekmények miatt indult büntetőeljárást.

Szerdán meghallgatta a bíróság tanúként azt a nőt is, akit vallomása szerint akkor környékezett meg Varga Gergely ügyész a bíróságon, amikor egy büntetőügyben csalás miatt vádlott volt. Varga tárgyaló ügyészként “600 ezerért plusz egy vacsoráért” vállalta, hogy letöltendő helyett felfüggesztett szabadságvesztésre tesz indítványt. Így is történt, és a nő jogerősen felfüggesztettet kapott, majd a 600 ezer forint egy részét részletekben kifizette, de aztán egy ügyvéd tanácsára feljelentette Varga Gergelyt a Központi Nyomozó Főügyészségen, és a tanúskodás mellett abba is belement, hogy együttműködik a hatóságokkal, és a vesztegetési pénz átadásakor segít tetten érni az ügyészt. Ez tavaly nyáron meg is történt. A tanú elmondta, hogy azért nem utasította el az ügyész ajánlatát, mert azt gondolta, hogy az sokat árthat neki, utána pedig azért jelentette fel, mert ha kiderül a vesztegetés, ő is vádlott lehetett volna. A nő vallomása szerint az ügyész közeledéséből, illetve közléseiből arra következtetett, hogy a 600 ezer forint nem is a tárgyaló ügyésznek, hanem az eljáró bírónak kell.

Mindkét tanúként meghallgatott nő és a megvádolt ügyész is állította, hogy csak baráti, nem pedig szexuális kapcsolatban voltak, ugyanakkor a vádpontok lényegére vonatkozóan Varga Gergely szerint nem mondott igazat a két tanú, szembesítésük pedig a tárgyaláson eredménytelen maradt.

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg azt az ügyvédet is, aki a megvádolt és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt nőnek az ügyészséghez fordulást javasolta. Az egykor ügyészként dolgozó ügyvéd egyenesen Sódor István fellebbviteli főügyészt kereste meg a tudomására jutott korrupciós cselekmény kapcsán.

Ezután hallgatta meg a Központi Nyomozó Főügyészség tanúként a megvádolt nőt és az ügyvédet.

A Fővárosi Bíróság szerdán tanúként hallgatta meg Varga Gergely egykori főnökét, egy kerületi ügyészségi vezetőt, illetve a büntetőbírót, aki azt az ügyet tárgyalta, ahol Varga ügyészként enyhébb vádbeszédet ígért.

Mindkét tanú kollegiális viszonyban volt Vargával, gyanús körülményeket egyikük sem észlelt sem az ügyész munkájával, sem életvitelével kapcsolatban. Ugyanakkor a bíró azt sértőnek és felháborítónak tartotta, hogy Varga úgy adta elő ajánlatát a hölgy vádlottnak, hogy a vesztegetési pénz a bírónak kell.

A bíró tanúként hangsúlyozta, hogy a büntetéskiszabást illetően az ügyész semmiféle ajánlatot nem tett neki, ő ilyet nem fogadott el, arról soha nem is egyezkedtek, alkudoztak.

A korrupcióval vádolt egykori ügyész büntetőpere tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Bíróságon a jövő héten.

A nyolc hónapja előzetes letartóztatásban lévő 31 éves Varga Gergely volt ügyészt, ügyészségi szóvivőt tucatnyi bűncselekménnyel, köztük minősített vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és bűnpártolással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség, mert ügyészként pénzt kért azért, hogy jogtalan előnyt biztosítson másoknak. A vádirat szerint Varga azért követte el a bűncselekményeket, mert kevesellte ügyészi fizetését. A vádból egy ügyészi hivatásával gátlástalanul és rendszeresen visszaélő bűnöző személye bontakozik ki.

A vádbeli cselekményekért akár 10 évnél is súlyosabb büntetés szabható ki, hasonlóan súlyos bűncselekményekkel megvádolt ügyészről még nem hallottak a magyar joggyakorlatban az újságíró által megkérdezett jogászok.

Varga Gergely az eljárás során jobbára tagadta bűnösségét, csupán egy-két kisebb súlyú részcselekményt ismert be, melyek miatt szégyellte magát a tárgyaláson, és bocsánatot kért azért, mert lejáratta volt hivatását.