A K&H Bank kötelezettségvállalásának elfogadásával zárult a bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalásnak köszönhetően a K&H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet.

A GVH eljárása azért indult, mert a K&H Bank az üzleti feltételű, devizaalapú lakáshitelek esetében 2007. február 26-tól egyoldalú szerződésmódosítással új díjelemként végtörlesztési díjat vezetett be. Ezzel a GVH akkori feltételezése szerint a futamidő előtt kölcsönüket részben, vagy teljes egészében visszafizetni szándékozó ügyfeleivel szemben indokolatlan előnyöket biztosított magának, amely gazdasági erőfölényes helyzet esetén felveti a visszaélésszerű piaci magatartás valószínűségét. Az eljárás megindítását követően a GVH tudomására jutott, hogy a bank a 2003. június 16. előtt befogadott hitelkérelmek alapján megkötött 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitelszerződésekre vonatkozó kezelési költségeket is megemelte 2007. március 15-től: az addig érvényes 2,1 százalék, évi 120.000 forintos maximum helyett ügyfeleivel szemben 2,5 százalék, legfeljebb évi 120.000 forintos kezelési költséget érvényesített, amelynek következtében számos ügyfél törlesztő részlete emelkedett érzékelhető mértékben.

A kilépés ügyfelek által előre nem ismert, egyoldalúan bevezetett költséghez történő kötése egyrészt többletterheket jelentett a fogyasztóknak, másrészt megnehezítette, hogy hitelüket egy esetlegesen kedvezőbb hitellel kiváltsák, helyettesítsék. Az újonnan meghatározott kilépési költség a hitelkiváltás egyéb költségeivel együtt azt eredményezi, hogy a fogyasztók még egy későbbi esetleges áremelkedés esetén is nehezen tudnának más termékre váltani. Ráadásul a hatályos ágazati szabályozás a szerződésnek az ügyfél számára hátrányos egyoldalú módosítása esetén mindössze 15 napos hirdetményi kézbesítést ír elő a változás hatályba lépéséhez.

A versenyhatóság a fentieket a 2003. és 2008. közötti időszak tekintetében vizsgálta.

A GVH által folytatott vizsgálat és az előzetes álláspont következtetéseit megismerve a K&H Bank vállalta, hogy

  • a 2007. február 26-a előtt megkötött üzleti feltételű, devizaalapú lakáshitelek esetében a beszedett végtörlesztési díjakból visszatéríti az 50.000 Ft-ot meghaladó összeget és a végtörlesztési díjat 2011. december 1-jéig 50.000 Ft-ban rögzíti,
  • a 2003. június 16. előtt befogadott hitelkérelmek alapján megkötött 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitelek esetén visszatéríti a fogyasztóknak az általuk megfizetett kezelési költség-többletet. E többlet a kezelési költség 2007. március 15-i emelése előtt és az emelést követően érvényes költség különbözete.
  • hitelszerződéssel vagy bankszámlával rendelkező ügyfeleinek (és volt ügyfeleinek a bankhoz bejelentett utolsó értesítési címén) postai úton történő közvetlen értesítése mellett ezen kötelezettségvállalásának szövegét egy országos napilapban megjelenteti, fél évig bankfiókjaiban hirdetményként kifüggeszti és internetes honlapjának nyitóoldalán közzéteszi.

 

A GVH döntése értelmében a végtörlesztési díj visszafizetése a banknál lakossági bankszámlával rendelkező ügyfelek esetében automatikusan a számlára történő jóváírással történik, míg az ilyen számlával nem rendelkezők 180 napon belül jelezhetik visszatérítési igényüket.

A kezelési költség különbözetének visszatérítésére a banknál lakossági bankszámlával, illetve még élő hitelszerződéssel rendelkező ügyfelek esetében automatikus jóváírással kerül sor. A bankszámlával nem rendelkező, valamint a megszűnt hitelszerződéssel bíró fogyasztók 180 napon belül jelezhetik visszatérítés iránti igényüket.

A GVH a K&H Bank vállalásainak elfogadásával és kötelezővé tételével biztosíthatónak látta a versenyhez fűződő közérdek védelmét és a megtörtént események fogyasztók számára történő kedvező korrigálását. A kötelezettségvállalással ugyanis számos ügyfél részesül egyszerű eljárással, gyorsan olyan anyagi kárpótlásban, amelyhez csak többéves, bíróság előtti, jelentős költségekkel járó, bizonytalan kimenetelű jogvitát követően juthatott volna. A GVH tehát a vállalás teljesítését tette kötelezővé anélkül, hogy döntésében a törvénysértés megvalósulását vagy annak hiányát megállapította volna. A versenyhivatal a kötelezettségvállalások teljesítését utóvizsgálattal ellenőrizni fogja.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-16/2008.