Június 29-én az Országgyűlés megválasztja Sólyom László államfő utódát. Magyarországon a húsz évvel ezelőtti rendszerváltozás folyamatában alakult ki az a szisztéma, amelynek alapján választják azóta is a magyar köztársasági elnököket.
Az 1989. június 13-án kezdődött nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon a résztvevők között jelentős nézetkülönbségek alakultak ki több kérdésben, köztük a köztársasági elnöki intézmény felállításában, az államfőválasztás módjában és idejében. A megbeszélések során az MSZMP elfogadta, hogy a szükséges alkotmánymódosítások hatályba lépésével egyidejűleg az Elnöki Tanács (az addigi kollektív államfői testület) lemond, és a köztársasági elnök megválasztásáig az államfői funkciót az Országgyűlés elnöke látja el. Ragaszkodott viszont ahhoz, hogy az államfőválasztás népszavazással történjen, s még a következő parlamenti választások előtt, így az elnökválasztás módja (az Országgyűlés által vagy népszavazással) és időpontja (a parlamenti választások előtt vagy után) nyitva maradt.
Az 1989. szeptember 18-i nemzeti kerekasztal-megállapodásokat az MSZMP, a Harmadik Oldal és az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) öt pártja aláírta. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt olyan záradékkal fogadta el azokat, hogy egyetért a köztársasági elnöki intézmény felállításával, de sem annak módját, sem pedig időpontját nem fogadja el. A Szabad Demokraták Szövetsége, a Fiatal Demokraták Szövetsége, valamint a tárgyalásokon megfigyelőként részvevő Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája nem írták alá a dokumentumot (bár nem is emeltek vétót): úgy vélték, hogy az EKA feladta kiinduló álláspontját, jelentős engedményeket tett több fontos kérdésben, ellenben nem tudta elérni, hogy a köztársasági elnököt a szabad választások révén felálló új parlament válassza meg.
Az Országgyűlés 1989. október 17. és 20. között fogadta el a nemzeti kerekasztal-tárgyalások során megfogalmazott ún. sarkalatos törvényeket, köztük azokat, amelyek rendelkeztek a köztársasági elnöki intézmény felállításáról és az államfő megválasztásáról. Ez utóbbi törvény előterjesztésekor, 1989. október 19-én Horváth István belügyminiszter azzal érvelt, hogy a politikai csatározásoktól átfűtött időszakban elemi érdek az ország politikai stabilitása és kormányozhatósága, s indokolt az ország lakosságához fordulni, hogy közvetlenül nyilváníthasson véleményt a köztársasági elnök személyéről. “A népszavazással megválasztott köztársasági elnök politikai súlya, legitimitása garanciát jelenthet az egész ország, a nemzet érdekeinek megfelelő békés átmenet biztosításához” – érvelt, hozzátéve: a köztársasági elnök megválasztásáról szóló törvényjavaslat egyszeri alkalomra készült, s ez mind a pártok, mind az önszerveződő állampolgárok számára lehetővé teszi, hogy köztársasági elnököt jelöljenek. Az Országgyűlés elfogadta a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szóló törvényt, azzal, hogy az csak az első elnökválasztásra vonatkozzék, ugyanis az alkotmánymódosításról szóló törvény értelmében ezt követően az Országgyűlés választ majd köztársasági elnököt.
Az Országgyűlés határozatai a sarkalatos törvényekről október 23-án léptek életbe. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke ezen a napon kiáltotta ki az Országház erkélyéről a Magyar Köztársaságot, megszűnt az Elnöki Tanács, s az ideiglenes köztársasági elnök maga Szűrös lett. Október 31-én a parlament ki is tűzte a közvetlen elnökválasztás első és második fordulójának időpontját 1990. január 7-re és 14-re.
Ekkorra már lezárult az aláírásgyűjtés, amelyet szeptember 24-én a Szabad Demokraták Szövetsége kezdeményezett abból a célból, hogy írjanak ki népszavazást a kerekasztal-megállapodásokból kimaradt kérdések, köztük a köztársasági elnök megválasztása idejének és módjának tisztázására. Az SZDSZ így kívánta megakadályozni (s ebben támogatta őt a Fidesz, az MSZDP és az FKGP is), hogy a közvetlen elnökválasztás esetén az akkor legesélyesebbnek tekintett jelölt, a reformkommunista Pozsgay Imre kerülhessen az államfői tisztségbe. A szükséges 100 ezernél is több aláírás összegyűjtése és leadása után november 26-án rendezték meg az ún. “négyigenes” népszavazást. Arra a kérdésre, hogy “Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? (Igen szavazatával Ön azt támogatja, hogy a köztársasági elnököt ne a nép, hanem az új Országgyűlés válassza meg. Nem szavazatával azt támogatja, hogy a köztársaság első elnökét közvetlenül a lakosság válassza meg.)” 50,07 százalék volt az “igenek” és 49,93 százalék a “nemek” aránya (a különbség mindössze 6101 szavazat volt). Az eredmény hatályon kívül helyezte a köztársasági elnökválasztás kitűzéséről szóló országgyűlési határozatot, így az államfő megválasztására az 1990. tavaszi országgyűlési képviselőválasztásokig nem került sor.
A szoros népszavazási eredmény az elnökválasztás kérdésében további belpolitikai küzdelmeket hozott. 1990. január 3-án Csongrád megye két képviselője, Király Zoltán és Raffay Ernő javaslatot tett az alkotmány olyan értelmű módosítására, hogy a köztársasági elnököt a választópolgárok az általános és egyenlő választójog alapján ne csak első ízben, hanem mindenkor közvetlen és titkos szavazással válasszák meg négy évre. Indítványozták, hogy a parlament szeptemberre tűzze ki az elnökválasztás időpontját, s ily módon – még kétfordulós választás esetén is – október 23-án, a köztársaság kikiáltásának napján beiktathatják hivatalába a Magyar Köztársaság elnökét. Királyék arra hivatkoztak, hogy a referendum során az állampolgárok sokasága fogadta el a közvetlen elnökválasztás gondolatát, amelyet jónéhány párt is magáévá tett, s utaltak arra, hogy a népszavazás kérdése nem a választás módjára, hanem annak idejére vonatkozott. Kikérték az Alkotmánybíróság véleményét is, amely úgy foglalt állást, hogy a november 26-i referendum vonatkozó kérdésére adott válasz nem jelent alkotmányjogi akadályt az alkotmány újabb módosítására. A parlamenti vita során az MSZP-frakció támogatta Királyék indítványát. Az ellenzéki Tamás Gáspár Miklós elismerte, hogy a népszavazás eredménye az elnök megválasztásának módját illetően nem volt egyértelmű, de arra kérte a képviselőket, hogy utasítsák el a Király-féle javaslatot, hogy majd az új parlament dönthessen e kérdésben. 1990. március 1-jén a képviselők végül úgy döntöttek, hogy a köztársasági elnököt négy évre szólóan, titkos és közvetlen szavazás útján – vagyis népszavazással – kell megválasztani.
A március-áprilisi első szabad parlamenti választások után új helyzet alakult ki a köztársasági elnökválasztás kérdésében is, ennek kereteit az április 29-én kelt MDF-SZDSZ paktum szabta meg. Ez kimondta, hogy az alkotmánymódosítások végrehajtását követően “az Országgyűlés haladéktalanul megválasztja a köztársasági elnököt”, azaz a parlament jogosítványává tette az államfő megválasztását. Az aláírók megállapodtak abban is, hogy közösen jelölik Göncz Árpádot, az SZDSZ Országos Tanácsának tagját, a Magyar Írószövetség elnökét az Országgyűlés elnökének, egyúttal ideiglenes köztársasági elnöknek, s 1990. május 2-án az új Országgyűlés meg is választotta őt ezekbe a tisztségekbe.
A parlament 1990. június folyamán vitatta meg a köztársasági elnök megválasztásának módjával is összefüggő alkotmánymódosítást. Június 5-én Tölgyessy Péter, az SZDSZ frakcióvezetője a vitában új, további szempontokat is felvetett. Hangsúlyozta: nem az a kérdés, hogy a lakosság közvetlenül, vagy a parlament választ köztársasági elnököt, hanem az, hogy az országnak ki legyen az első számú felelős vezetője – a miniszterelnök avagy a Magyar Köztársaság elnöke. Tölgyessy szerint a közjogi hagyományok, az európai szokások és az aktuális politikai helyzet azt indokolná, hogy a miniszterelnök legyen az első számú felelős politikai vezető, mivel az országnak olyan berendezkedésre van szüksége, amely parlamentáris, s ahol a végrehajtó hatalom valódi irányítója a parlamentnek felelős kormányfő. Amennyiben a parlament ezt az álláspontot elfogadja, akkor az a helyes, ha nem állít fel olyan közjogi tisztséget, amely a miniszterelnökével versengő legitimációval rendelkezik, s ebből kiindulva javasolta: a Magyar Köztársaság elnökét ne közvetlenül válasszák meg, hanem a parlament adjon számára felhatalmazást a német vagy az olasz alkotmányhoz hasonló módon. Az Országgyűlés június 19-én megszavazta az alkotmánymódosítási törvényjavaslatot, s benne azt, hogy vissza kell térni a parlament általi államfőválasztásra (ahogy az 1946-ban is történt).
1990 nyarán volt még egy kísérlet a közvetlen elnökválasztás visszaállítására: országos aláírásgyűjtési akció indult annak érdekében, hogy írjanak ki népszavazást ez ügyben. A kezdeményezők Király Zoltán és egyes MSZP-szervezetek voltak, az akciót támogatásáról biztosították az MSZMP, a Független Magyar Demokrata Párt, a Magyar Néppárt, a Magyar Demokrata Keresztény Párt, a Nemzeti Kisgazda és Polgári Párt és más szervezetek. Miután 1990. június 18-án az MSZP képviselői átnyújtották Szabad Györgynek, az Országgyűlés megbízott elnökének a 173 ezer támogatói aláírást tartalmazó listát, a parlament július 4-én határozatban rendelte el a népszavazást az alábbi kérdésben: “Kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon válasszák meg? (Igenlő válasszal elutasítja, nemleges válasszal megerősíti az Országgyűlésnek ebben a kérdésben már meghozott döntését, mely szerint a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja.).” A július 29-ei referendumon az érvényességhez szükséges 50 százalék + egy főnél jóval kevesebben voksoltak: a jogosultak nem egészen 14 százaléka adta le szavazatát, így hiába döntött csaknem 86 százalékuk a közvetlen elnökválasztás mellett, a referendum érvénytelen lett. Ezek után 1990. augusztus 3-án – az MDF-SZDSZ paktumnak megfelelően – a parlament az előírt kétharmadosnál jóval nagyobb többséggel megválasztotta köztársasági elnöknek a szabaddemokraták jelöltjét, Göncz Árpádot.
A későbbi években több újabb népszavazási kezdeményezés (MSZP, FKGP stb.) történt a közvetlen elnökválasztás bevezetése érdekében, ezek sorsát azonban eleve megpecsételte az Alkotmánybíróság először 1993-ban megfogalmazott, majd aztán többször megismételt állásfoglalása. Ennek az volt a lényege, hogy az alkotmány módosítására irányuló kérdésben (mint amilyen a közvetlen elnökválasztás is) a választópolgárok által kezdeményezett népszavazásnak nincs helye, az alkotmány megalkotása és megváltoztatása kizárólag az Országgyűlés jogkörébe tartozik. Az Országgyűlés által elfogadott alkotmánymódosítás ellenben ügydöntő népszavazással megerősíthető.
Kapcsolódó cikk:
