A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény.

A Ház 303 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett döntött. A kormánypárti és a jobbikos politikusok igennel, a szocialisták nemmel szavaztak, az LMP képviselői tartózkodtak.

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályait a mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunkára, továbbá az alkalmi munkára lehet alkalmazni. A megelőző 6 havi átlagos statisztikai létszámot alapul véve az így foglalkoztatottak létszáma nem haladhatja meg 1-5 fő között a 2 főt, 2-20 fő között a 4 főt, 20 fő átlagos statisztikai létszám felett pedig a munkavállalók 20 százalékát. Ha a munkaadó főállású munkavállalót nem foglalkoztat, akkor jogosult az éves munkaidőkeret 20 százalékát meg nem haladó időtartamban alkalmi munkásokat, egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazni.

Az alkalmi munka összesen legfeljebb öt egymást követő napig, egy hónapon belül 15 napig, egy éven belül pedig legfeljebb 90 napig tarthat.

A közteher mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunka esetén napi 500, míg alkalmi munka esetén napi 1.000 forint. Ezt a munkaadó fizeti, a munkavállalónak kifizettet bérnek viszont az egésze jövedelem, és a munkavállalónak bevallást sem kell tennie arról. A közterhet a következő hónap 12. napjáig kell átutalni az adóhivatalnak.

Az egyszerűsített módon foglalkoztatott nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot. A nyugellátás számításának alapja eredetileg az egyszerűsített foglalkozatásból származó jövedelem összege lett volna, de a végső változatba annál több lett. A napi 500 forintos köztehernél 1.370, míg a napi 1.000 forintos köztehernél 2.740 forint a nyugellátás alapja.

Az adóhatóság a befizetett közteher összegéből a magán-nyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező munkavállaló esetén 91,8 százalékot, (magán-nyugdíjpénztári tag esetén 69,9 százalékot) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, 21,9 százalékot a munkavállaló magán-nyugdíjpénztárának, 1,4 százalékot az Egészségbiztosítási Alapnak és végül 6,8 százalékot a Munkaerőpiaci Alapnak utal át.

A munkavégzés megkezdése előtt kell a foglalkoztatottat bejelentenie a munkaadónak. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) való bejelentés történhet az ügyfélkapun keresztül elektronikusan (interneten), telefonon, sms-ben, továbbá írásban is. Ez utóbbi esetben a törvényjavaslat mellékletében szereplő munkaszerződést kell – kitöltve – eljuttatni az adóhatósághoz. A bejelentést sms-ben csak decembertől lehet megtenni.

Az a munkaadó, amely 300 ezer forint, vagy attól több adótartozást halmozott fel, nem jogosult az egyszerűsített foglalkoztatásra mindaddig, amíg a tartozását nem egyenlítette ki.

Az új törvény augusztus 1-én lép hatályba.

Kapcsolódó cikkek:

Még egyszerűbb foglalkoztatás – Törvényjavaslat az egyszerűsített foglalkoztatásról →

Egyszerűsített foglalkoztatás – Gyakorlati kérdések és válaszok →