A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatot, amelynek fő célja a működőképes családi gazdaságok kialakítása, és a földárak és földhaszonbérleti díjak alakulásának befolyásolása – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

A Nemzeti Földalap felállításával a földspekulációt és a zsebszerződéseket is meg kívánja akadályozni a kormány. Az új birtokpolitika célja, hogy a föld azoké legyen, akik gazdálkodnak rajta – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az alap kezeli majd az állami tulajdonban lévő mintegy 2 millió hektár földterületet, amelyből 1 millió hektár termőföld. Az állami földvagyon hasznosítása során fő szabályként a nyilvános pályáztatást követi.

Első körben az államé az elővásárlási jog

Az előterjesztés tartalmazza a termőföldről szóló jogszabály módosítását, amelynek értelmében az elővásárlási sor első helye az államot illeti meg. A javaslat ezzel összefüggésben meghatározza a helyben lakó gazdálkodó fogalmát; olyan gazdálkodó számít ilyennek, akinek bejelentett lakhelye legkevesebb 3 éve azon a településen, vagy annak 15 kilométeres körzetében van, amely településhez a szóban forgó földterület tartozik.

A Nemzeti Földalap által kezelt területeket négy különböző módon lehet hasznosítani: értékesítéssel nyilvános pályázat útján, haszonbérbe adással, vagyonkezelésbe adással, valamint földcserével – mondta a vidékfejlesztési tárca vezetője. A Nemzeti Földalap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) jogutódjaként jönne létre, így az MNV-vel kötött szerződéseket nem szükséges módosítani. A javaslat értelmében az alappal kötött szerződésekből számos adatot nyilvánosságra hoznak, az 5 millió forintnál nagyobb értékű szerződéseket pedig közzéteszik az alap honlapján. A 100 millió forintnál nagyobb értékű, vagy 100 hektárnál nagyobb földterületek hasznosításáról egy új testület, a birtokpolitikai tanács dönt majd – mondta a miniszter.