Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközök használata az arra illetékes hatóságok részéről – derült ki a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén

A testület elnöke erről tájékoztatót kér az igazságügy-minisztertől. Szakértők a titkosszolgálati eszközök használatának növekedését azzal magyarázzák, hogy teljesen kiépült a mobiltelefonokat lehallgató rendszer, s azt egyre többször használják.

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden meghallgatta Demeter Ervin titkosszolgálati miniszter és a három polgári nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának beszámolóját a szolgálatok elmúlt féléves tevékenységéről. A meghallgatás után Keleti György, a testület elnöke elismerésre méltónak nevezte a nemzetbiztonsági szolgálatok első féléves tevékenységét. Azt azonban megjegyezte: a tájékoztatásból kiderült, hogy az előző fél évhez képest jelentősen megnőtt az engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközök használata, ezért egy tájékoztató erejéig szeretné meghívni Dávid Ibolya igazságügyi minisztert a bizottság ülésére.

Jelenleg tizenegy hatóság van felhatalmazva titkosszolgálati eszközök alkalmazására: a rendőrség, a határőrség, az ügyészség, a vám- és pénzügyőrség, az APEH Bűnügyi Igazgatósága (az Alkotmánybíróság döntése értelmében csak 2003. január 1-jéig), a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Információs Hivatal, a Katonai Biztonsági Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.

További részletek a Népszabadság Online cikkében