A 2010-es költségvetés módosításával összesen hatmilliárd forinttal csökkent az ez évre tervezett államháztartási hiány: csökken a választásokon egy százalékos eredményt elért pártok idei költségvetési támogatásának fennmaradó része és be kell fizetniük a büdzsébe kormányhivataloknak, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF).

Az Országgyűlés 346 igen, 15 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el hétfőn a költségvetési törvény a fideszes Lázár János és a kereszténydemokrata Harrach Péter által kezdeményezett módosítását. Négy frakció támogatta az indítványt, nemmel szavaztak az LMP képviselői, a szocialista Kovács Tibor pedig tartózkodott. A képviselők arról is döntöttek, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A jogszabály két intézkedést tartalmaz: 15 százalékkal csökkenti az országgyűlési választásokon egy százalékot elért pártok állami támogatását, a kormányhivatalok és a PSZÁF számára pedig összesen 15,7929 milliárd forint befizetését írja elő.

Ezzel 2010-ben a költségvetés bevételi főösszegét 12.668.492,7 millió, a kiadási főösszegét 13.532.803,8 millió, a hiányát pedig 864.311,1 millió forintban állapítja meg. A hatályos büdzsében a bevételi főösszeg 12.662.680,6 millió, a kiadási főösszeg 13.533.026,8 millió, a hiány 870.346,2 millió forint.

A törvény befizetési kötelezettség ír elő három kormányhivatal és a PSZÁF számára. A Nemzeti Hírközlési Hatóságnak 9.357,1 millió forintot, a Magyar Energia Hivatalnak 1.116,5 millió forintot, a Magyar Szabadalmi Hivatalnak 319,3 millió forintot kell befizetnie a büdzsébe saját bevételeiből, a PSZÁF-nak pedig 5.000 millió forintot kell befizetnie.

A jogszabály szerint a költségvetésből idén az MSZP 655,9 millió, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 870,1 millió, a KDNP 213,4 millió, a MIÉP 15,8, millió, a Jobbik 222,1 millió, az LMP 123,6 millió, az SZDSZ 108,8 millió, az MDF 116,2 millió forintot kap.

A választások után a kormány egy június 23-án megjelentetett rendeletben vezette át az elért eredményeknek megfelelően a pártok állami támogatását.

Orbán Viktor 29 pontos, június 8-án bejelentett gazdasági akciótervében szerepelt a pártok támogatásának csökkentése, és a közszférát érintő költségstop is.