ólyom László köztársasági elnök megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak (Ab) a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt csütörtökön – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

Az utólagos normakontrollra bocsátott törvény a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettesei megbízatásának keletkezésére és megszűnésére vonatkozó egyes szabályokat módosítja, ezek között az államfő – a KEH közlése szerint – két rendelkezést talált alkotmányellenesnek.

Az egyik értelmében a jövőben a GVH elnökhelyettese személyére nem csak a GVH elnöke, hanem a GVH elnökének javasolt személy már azt megelőzően is javaslatot tehetne, hogy őt a köztársasági elnök kinevezte volna.

A köztársasági elnök álláspontja szerint azonban kinevezés előtt álló személy ilyen hatáskört nem gyakorolhat, hiszen még nem rendelkezik az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján megkövetelt demokratikus legitimációval, ezért ez a rendelkezés ellentétes a jogállamiság követelményével.

A törvény másik, az államfő által kifogásolt rendelkezése alapján megszűnik a GVH elnökhelyetteseinek a megbízatása, ha a GVH elnökének a megbízása a kinevezési időtartam lejárata miatt megszűnik. Ezt a szabályt a törvény szerint alkalmazni kell a jelenleg hivatalban lévő elnökhelyettesekre is, tekintet nélkül arra, hogy hat éves kinevezésükből mennyi idő van hátra.

Sólyom László szerint az új megszűnési ok hatálybaléptetésének ez a módja alkotmányellenes – írják, magyarázatként hozzátéve: az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a határozott időre kinevezett tisztségviselők idő előtti, jogszabállyal történő elmozdítása csak akkor elfogadható, ha az együtt jár az adott szervezet átalakításával. A jelen esetben ilyen nem történt, ezért a törvény a jogbiztonság sérelmét okozza – áll a közleményben.

A KEH honlapjára feltett, az Alkotmánybíróság elnökének írt levélben az is szerepel: míg a GVH jelenlegi elnökének a kinevezése 2010. november 2-án lejár, addig a két elnökhelyettes kinevezése csak 2015. szeptember 27-én járna le, tehát az elnökhelyettesek várhatóan nem tölthetnék ki a meghatározott, hat évre szóló hivatali idejüket, hanem kinevezésük a GVH elnökének kinevezési ideje lejáratakor megszűnne.

Mint a levélben olvasható, az új megszűnési jogcím alkalmazása a fennálló jogviszonyokra, az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint azért is alkotmányellenes, mert a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilalmába ütközik.

Az Országgyűlés július 5-én 260 igen szavazattal, 92 nem ellenében, 11 tartózkodással döntött a versenytörvény módosítása mellett. Igennel szavaztak a Fidesz-, és a KDNP-frakció tagjai, nemmel a szocialisták és a Jobbik képviselői, az LMP képviselőcsoportjának többsége pedig tartózkodott a szavazásnál.

Sólyom László Alkotmánybírósághoz küldött indítványa letölthető a KEH hivatalos honlapjáról→