Több mint egy héten keresztül ellenőrizték négy város szaküzleteit a helyi vámhivatalok munkatársai, amelynek során több mint negyven millió forint értékben találtak kalózszoftvereket. A tapasztalatok alapján a Nav N Go navigációs szoftverei a legtöbbet hamisított programok a Microsoft termékek után – jelentette be a Nav N Go szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting Kft.

Az egri vámhivatal Eger és Gyöngyös városában, míg a szolnoki vámhivatal Szolnokon és Jászberényben tartott szoftver-ellenőrzéseket az elmúlt időszakban. A közlemény szerint hét nap alatt számos számítástechnikai és mobiltelefon szaküzletben került sor ellenőrzésre, amely során tizennégy esetben indítottak büntetőeljárást. Több mint negyven számítógépet és merevlemezt, ötszáz kisebb adathordozót és számos GPS készüléket is lefoglaltak. Az előzetes becslések szerint a kárérték legalább negyven millió forint.

Az IPR Consulting szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon a leggyakrabban másolt termékek továbbra is a Microsoft Corporation operációs rendszerei és irodai alkalmazásai, míg a “kalóz toplista” második helyén a Nav N Go navigációs szoftverei állnak. Az ellenőrzések során egy üzlet kivételével mindenhol találtak feltört iGO navigációs szoftvereket, boltonként pedig átlagosan egy tucat hamis Nav N Go programra bukkantak.

Az akció során több esetben is szembesültek illegális telepítéssel a hatóságok. Több esetben akkor érkeztek meg a pénzügyőrök, amikor az üzletek szerviz részében éppen tört operációs rendszerek telepítése zajlott, és a meglepett boltosok már hiába próbálták kiszedni a telepítőlemezeket a gépből. Más esetekben egyértelmű volt, hogy az illegális szoftvereket csak percekkel vagy órákkal az ellenőrzés megkezdése előtt telepítették fel. Olyan üzlet is akadt, ahol az eladásra kínált notebookok közül egyiken sem volt jogtiszta szoftver, néhány esetben pedig a vámosok távozása után már csak egy üzemképes számítógép maradt a boltban.

A legkeresettebb kalózszoftverek a Microsoft Corporation termékei közül a Windows XP, Windows 7 és Office 2003 és 2007, míg a Nav N Go legnépszerűbb terméke továbbra is a Nav N Go iGO 8 – a többi szoftver tekintetében leggyakrabban feltört Photoshop szoftverekkel találkoztak az ellenőrök. A leggazdagabb kalóz iGO navigáció-gyűjteményt egy jászberényi és egy gyöngyösi cég birtokolta – számítógépeiken az alkalmazási felület szerinti külön mappákban voltak összegyűjtve a navigációs szoftverek.

Az ellenőrzések eredményességét jelzi, hogy hét nap elteltével – feltehetően a terjedő hírek hatására – már sokkal kedvezőbbek voltak a tapasztalatok: az ellenőrzött boltok többségében viszonylag frissen telepített jogtiszta vagy ingyenes szoftverek üzemeltek a számítógépeken.