A bővítés kihívásai miatt szükségessé válik egy közös európai határőrség felállítása. Erről jövő hétfőn Brüsszelben kezdenek tárgyalásokat az uniós tagállamok. A közös őrség gondolata a tagjelöltek számára is elfogadhatóbb lehet, mint a jelenlegi tagok határőreinek “keletebbre tolása”

Egyes tagállamok egészen szoros együttműködést is elképzelhetőnek tartanak. Szerintük a bővítés első köre után munka nélkül maradó határőröket a külsőből belsővé váló határokról részben az unió új külső peremére lehetne irányítani. Ha az elképzelés megvalósul, könnyen előfordulhat, hogy például német határőrök vigyázzák a magya

  • román határt.

Magyar szakértői vélemény szerint az igazán hatékony megoldás az lenne, ha az Europol mintájára egy európai határőrizeti szerv is létrejönne. Ez irányíthatná az unió teljes új határszakaszán az eljárások és a felszerelés harmonizálását, és kialakíthatná az egységes képzési rendszert.

Sok EU-ország aggódik amiatt, hogy a jövendő tagok erőforrások hiányában esetleg képtelenek lesznek felvenni a harcot az illegális bevándorlók, ember-, fegyver- és kábítószercsempészek ellen az Európai Unió új, a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó keleti határán.