Algirdas Šemeta, az adóügyekért, vámunióért, csalás elleni küzdelemért és auditért felelős uniós biztos a héten Sanghajba látogatott, hogy a hamis termékek behozatalával kapcsolatos problémákról tárgyaljon kínai kollégáival.

Algirdas Šemeta, az adóügyekért, vámunióért, csalás elleni küzdelemért és auditért felelős uniós biztos szeptember 1-én a 2010. évi sanghaji világkiállításon megnyitotta a Kína és az EU közötti kereskedelmi kapcsolatok javítását célzó nemzetközi konferenciát. A konferencia új utakat keres az Unió és Kína közötti vámügyi együttműködés javításához, a két fél közötti kereskedelem zökkenőmentessé tétele, és egyben a fogyasztók magas szintű védelme érdekében. A napirenden kiemelt helyen szerepel a szállítási lánc biztonsága, a csempészet (különösen a cigarettacsempészet) elleni küzdelem, és a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelme.

Kína az EU második kereskedelmi partnere az USA után, egyben az Unióba irányuló import legfontosabb forrása. Másrészről viszont az EU Kína legnagyobb exportpiaca. Következésképpen az EU és Kína egyaránt érdekelt abban, hogy a biztonságos, valódi és törvényes eredetű termékek könnyen bejuthaswsanak egymás piacaira. Šemeta biztos 3 napot tölt Kínában, ahol a vámügyek és a csalás elleni küzdelem fontos kérdéseit vitatja meg a nemzeti hatóságokkal és az üzleti élet képviselőivel, illetve Sanghaj kikötőjében is látogatást tesz, hogy személyesen győződjön meg a kínai vámellenőrzés hatékonyságáról.

Šemeta biztos a következőket nyilatkozta: „Az EU és Kína közötti kereskedelem élénkülése rendkívül örvendetes. Ugyanakkor sajnos azt is látnunk kell, hogy az élénküléssel teret nyert az illegális kereskedelem is, amit meg kell állítanunk. A vámügyi szabályok betartása elengedhetetlen feltétele polgáraink védelmének és a kereskedő országok közötti szabad áruforgalom biztosításának. Éppen ezért, a kölcsönös bizalomra és a közös célokra építve még keményebben kell dolgoznunk az EU és Kína közötti vámügyi együttműködés hatékonyságának javításán.”

Az uniós vámrendszer alapvető fontosságú, mivel egyensúlyt teremt a társadalom védelmével, illetve a törvényes áruforgalom könnyítésével kapcsolatos érdekek között. A vámhatóságok az EU határait átlépő minden egyes import- és exportáruról információval rendelkeznek, és az áruk ellenőrzésére kifinomult módszereket alkalmaznak. Az uniós kereskedelmi politika számára Kína a legjelentősebb kihívás: a két fél vámhatóságai közötti együttműködés nélkülözhetetlen a köztük folyó kereskedelem könnyítéséhez.

A szállítási lánc biztonsága

A jó kereskedelmi kapcsolatoknak azon a bizalmon kell alapulniuk, hogy mindkét fél teljesen elkötelezi magát az exportált áruk magas szintű biztonsága mellett. Az EU és Kína évek óta dolgozik e bizalom vámügyi megerősítésén. A meghozott fontos intézkedések közé tartozik a vámügyi együttműködésről és a kölcsönös közigazgatási segítségnyújtásról szóló megállapodás aláírása, továbbá az EU-Kína vámügyi együttműködési vegyesbizottság létrehozása, amelyek célja az együttműködés és az információcsere ösztönzése volt, illetve az e területen tapasztalt problémák közös megoldásának elősegítése.

A biztos és tárgyaló partnerei Sanghajban fontos kérdésként megvitatják a 2006-ban indított Smart and Secure Trade Lanes (SSTL – „gyors és biztonságos kereskedelmi utak”) kísérleti projekt bővítését is. Ez az útmutató projekt a konténereken – az indulástól az érkezésig bezárólag azok teljes útja alatt – alkalmazott biztonsági intézkedéseket és a kapcsolódó technológiákat (például az intelligens plombákat) vizsgálja, illetve az adatcserének és a fontos vámügyi kérdések kölcsönös elismerésének az elősegítésével foglalkozik. Az első szakaszban egyesült királyságbeli és holland kikötők, illetve Kína részéről Sencsen kikötője vett részt. Az SSTL kísérleti projekt igen sikeresnek bizonyult a résztvevő vámigazgatások közötti megértés, bizalom és együttműködés fejlesztésében, valamint az üzleti kapcsolatokat építő programok mindkét fél általi kölcsönös elismerésére vonatkozó munka előre vitelében. Az EU és Kína most az SSTL következő szakaszának indítását készíti elő, amelyben a résztvevők köre már Belgiumot, Franciaországot, Németországot és Olaszországot, valamint Sanghaj kikötőjét is magában foglalja. A projekt hosszú távú célja, hogy elősegítse a biztonsági intézkedések, az ellenőrzési eredmények és az engedélyezett gazdálkodók kölcsönös elismerésére vonatkozó megállapodást.

Szellemi tulajdonhoz fűződő jogok

A szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelme, valamint a termékhamisítás és a szerzői jogi kalózkodás elleni küzdelem alapvető fontosságú az EU és Kína közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok sikerének biztosításához. Az EU és Kína 2009 januárjában megállapodást kötött egy olyan, ambiciózus cselekvési tervről, amelynek célja az EU és Kína közötti, szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítésére vonatkozó vámügyi együttműködés szorosabbá tétele. Ennek módja a két fél között forgalmazott árukkal kapcsolatos hamisítás, illetve kalózkodás elleni vámellenőrzések szigorítása (lásd: IP/09/193). A cselekvési terv keretében mindkét fél arra összpontosított, hogy létrehozza és beindítsa a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelmének vámügyi hálózatát, továbbá hogy meghatározott tevékenységeket irányozzon elő olyan kulcsfontosságú területeken, mint az adatcsere, a helyes gyakorlatok megosztása és az ágazat bevonása. A biztos kínai látogatása alatt a felek megvitatják a cselekvési terv 2012-ig való meghosszabbításának lehetőségét – a terv helyes és sikeres végrehajtásának biztosítása céljából –, és megvizsgálják, hogy a tervben előirányzott tevékenységeket miként lehet tökéletesíteni.

A cigarettacsempészet elleni küzdelem

Šemeta biztos érinteni fogja annak kérdését is, hogy az illegális cigarettakereskedelem visszaszorítása érdekében hogyan lehetne fokozni az EU és Kína közötti együttműködést. A hamisított és csempészett cigaretta jelentős problémát okoz az EU-nak: az uniós vámhivatalok tavaly több mint 5 milliárd illegális cigarettát foglaltak le, de a gyanú szerint ez talán csak 5–10%-a lehet az ilyen forgalom tényleges mennyiségének. Az illegális dohánykereskedelem miatt az EU és a tagállamok adóbevételei évente akár 10 milliárd euróval is csökkenhetnek. Sőt, a hamisított és csempészett cigaretta kereskedelméből származó pénz a szervezett bűnözést és a terrorizmust is táplálja, így a világ összes országát károsítja. Az EU és Kína közötti, cigarettacsempészet elleni együttműködés a két fél által 2004-ben aláírt kölcsönös segítségnyújtási megállapodás keretében zajlik (lásd: IP/04/599). 2008 óta az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) összekötő tisztviselője Pekingben segíti a kínai vámhatóság és más hatóságok cigarettacsempészet elleni küzdelmét. Az illegális cigarettakereskedelem leküzdésére szolgáló műveletek célirányos tervezéséhez és az ellenőrzések finomításához szoros együttműködésre, továbbá a gyanús szállítmányokra vonatkozó információk és nyomozati adatok cseréjére van szükség.

További információért lásd: MEMO/10/389

http://ec.europa.eu/taxation_customs/customs/policy_issues/conference_events/shangai/index_en.htm