Augusztus 16-tal hatályát vesztette a vagyonadó-törvény - A 2010-re bevallott vagyonadó második részletét már nem kell megfizetni

2010.09. 8. Jogi Fórum / Magyarország.hu

Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az adóhatóság. A túlfizetéseket nem utalja ki, illetve nem vezeti át automatikusan más adónemen fennálló tartozásra az APEH, ezt az adózónak kell kérnie.

A nagy értékű vagyontárgyak adója címen az év elejétől augusztus végéig több mintegy 2,43 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, és mintegy 40 millió forintot utalt ki az APEH. A vagyonadó zömét, mintegy 2,299 milliárd forintot a nagy teljesítményű személygépkocsik után fizették be az adózók, ebből mintegy 32 millió forintot kaptak vissza. A vízi járművekkel kapcsolatos befizetés közel 125 millió forint, a kiutalás 8 millió forint volt, míg a légi járművek utáni befizetés kevesebb mint 6 millió forintot, a kiutalás pedig közel félmillió forintot tett ki.

A 2010-től hatályban lévő vagyonadóból az idei évre mintegy 50 milliárd forint bevételt terveztek, ami döntő részt a nagy értékű ingatlanok megadóztatásából származott volna, ám az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vagyonadónak az ingatlanok adóztatására vonatkozó részét. Az új kormány megszüntette magát a vagyonadót is. Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény (Nért.) augusztus 16-tól vesztette hatályát, így a légi járművek, vízi járművek és nagy teljesítményű személygépkocsik után a 2010-re bevallott vagyonadó második részletét már nem kell megfizetni.

A 2010-re bevallott, a folyószámlán előírt, 2010. szeptember 30-án esedékes adó második részletét hivatalból ellentételezi (törli). Az esetlegesen fennálló túlfizetés(eke)t azonban nem utalja ki hivatalból, és nem vezeti át más adónemen fennálló tartozásra, ezt az adózónak kell kérnie. Az adóhatóság a túlfizetett adót 30 napon belül utalja ki azzal, hogy a kiutalás időpontjában fennálló köztartozások erejéig azt visszatartja. A 2010-re bevallott adó első részletét nem lehet visszaigényelni, illetve, ha azt az adózó még nem fizette meg, meg kell fizetni.

Mivel az adó második félévre eső részét az állami adóhatóság automatikusan törli a folyószámlán, az 1042 számú bevallást nem kell önellenőrzés keretében helyesbíteni. Önellenőrzésre csak akkor van szükség, ha valaki a 2010. augusztus 16-át megelőző időszakban hatályos rendelkezések figyelembevételével hibásan állapította meg adókötelezettségét.

  • kapcsolódó anyagok
APEH
ADÓZÁS