Ma már nyugodtabban vásárolhatunk népszerű elektronikai cikkeket, például digitális fényképezőgépeket és hordozható zenelejátszó eszközöket az interneten, egy, a problémás honlapokra irányuló, a fogyasztóvédelmi szabályok megsértésének felderítését célzó rajtaütést követően. Az elektronikai cikkeket értékesítő honlapok ellenőrzése során 84 %-uk esetében úgy találták, hogy megfelelnek az uniós jogszabályoknak (ez az adat 2009-ben csak 44 % volt).

A 2009 májusában kezdődött „nagytakarítást” a nemzeti hatóságok 26 tagállamban, valamint Norvégiában és Izlandon végezték. A feltárt problémák többek között a fogyasztói jogokra vonatkozó félrevezető tájékoztatás, a helytelenül feltüntetett árak, valamint a kereskedők hiányzó elérhetőségi adatai voltak (IP/09/1292). Ezeket a szabálytalanságokat azóta kijavították, illetve ahol szükséges volt, szankciókat alkalmaztak. A Bizottság ismertette a 2010-es, a kulturális és sporteseményekre jegyeket értékesítő honlapok „nagytakarításának” első eredményeit is.

John Dalli egészségügyi és fogyasztóvédelmi uniós biztos a következőképpen fogalmazott: „Ezeknek az átfogó vizsgálatoknak a célja, hogy a fogyasztók javát szolgáló uniós jogszabályok erőteljesen érvényesüljenek, átlátható árakat és valós információkat eredményezve. A mai eredmények azt mutatják, hogy a vizsgálatok elérték a céljukat. A fogyasztói bizalom e nagytakarítások követeztében erősödik, és ennek előnyeit a jó hírnevű vállalatok is élvezhetik. Eltökélten folytatjuk ezeket a közös rajtaütéseket, és már tudjuk, melyik lesz a következő ágazat, ahol igyekszünk megoldani a problémákat.”

A „nagytakarítás”

A „nagytakarítás” az EU által vezetett és a tagállamok végrehajtó hatóságai által végzett, a szabályok megszegésének visszaszorítását célzó, átfogó vizsgálat. A tagállamok egyidejűleg végzik az összehangolt ellenőrzéseket, hogy felderítsék a fogyasztóvédelmi jogsértéseket egy adott ágazatban. Ha szabálytalanságot gyanítanak, felveszik a kapcsolatot a weboldalak üzemeltetőivel, és felkérik őket, hogy szüntessék meg az észlelt problémákat.

Az elektronikai fogyasztási cikkeket értékesítő honlapok átfogó vizsgálatára 2009 májusában került sor. A nemzeti végrehajtó hatóságok elektronikai cikkeket értékesítő honlapokat ellenőriztek Európa-szerte, vizsgálva, hogy azok megfelelnek-e az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok előírásainak. Hat népszerű termékkategóriát választottak ki ellenőrzésre, többek között hordozható zenelejátszó eszközöket, digitális fényképezőgépeket, mobiltelefonokat. Ezt követően a nemzeti hatóságok kötelezték a honlapokat a szabálytalanságok kijavítására, és szükség esetén szankciókat alkalmaztak.

Az elektronikai cikkeket értékesítő honlapok átfogó vizsgálatának eredményei

Az ellenőrzés eredetileg 369 honlapra terjedt ki, amelyek közül mára 310 (84 %) megfelel az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak, a 2009 májusi 163 (44 %) honlappal szemben. Az igazolt jogszabálysértések szankciói pénzbírságot és a weboldal bezárását foglalták magukban.

Az ellenőrzés kezdetén feltárt jellemző problémákkal kapcsolatban a helyzet a következőképpen alakult:

  • tájékoztatás a fogyasztói jogokról: az ellenőrzött weboldalak 86 %-a jelenleg világos és pontos információt tüntet fel a jogszabályi előírásoknak megfelelően (pl. az áru indoklás nélkül történő visszaküldéséhez való jogról és a kötelező garancia-időszakról), a 2009. májusi 64 %-kal szemben;
  • tájékoztatás a termék teljes áráról: az ellenőrzött weboldalak 94 %-a jelenleg világos és pontos tájékoztatást nyújt a teljes árról (beleértve a szállítási költségeket és az összes egyéb extra költséget), a 2009. májusi 75 %-kal szemben;
  • a kereskedő elérhetőségi adatai: az ellenőrzött weboldalak 95 %-a jelenleg az előírtak szerint feltünteti a kereskedő adatait, azaz a nevét és e-mail címét, a 2009. májusi 82 %-kal szemben.

A következő lépések

A nemzeti hatóságok tovább folytatják a megkezdett munkát a még függőben lévő esetek lezárása érdekében. A határokon átnyúló eseteket a partnerország hatóságaival együttműködésben oldják meg. Az uniós szintű nagytakarítás keretében folytatott vizsgálatok tovább folytatódnak a jövőre tervezett közös fellépésekkel.

Lásd még: MEMO/10/417

Az új nagytakarítás: a jegyértékesítő weboldalak

A legújabb nagytakarítás a kulturális és sporteseményekre jegyeket értékesítő honlapokra irányul. Az ellenőrzés 414 honlapra terjedt ki, amelyek közül 167 (40 %) felelt meg a szabályoknak, és 247 honlapot (60 %) további vizsgálatra jelöltek meg a fogyasztóvédelmi szabályok megszegésének gyanúja miatt. A nemzeti hatóságok a jelenleg zajló végrehajtási szakaszban kapcsolatba lépnek az érintett kereskedőkkel, és felkérik őket, hogy tisztázzák álláspontjukat, illetve szüntessék meg az észlelt problémákat.

A fő problémák a következők voltak:

  • Hiányzó, hiányos vagy félrevezető tájékoztatás az árral kapcsolatban (pl. rejtett adók vagy kezelési költségek): a honlapok 74 %-a esetében.
  • Tisztességtelen szerződési feltételek (pl. a jegy időben történő szállítását nem garantálták, vagy kizárták a vételár visszatérítését az esemény elmaradása esetén): a honlapok 73%-ánál.
  • Hiányzó, hiányos vagy félrevezető tájékoztatás a kereskedővel kapcsolatban (pl. annak valótlan állítása, hogy a kereskedő meghatalmazott képviselő): a honlapok 48%-a esetében.

Lásd még: MEMO/10/418

További információk: Az átfogó vizsgálatok weboldala:

http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweeps_en.htm

Ez a weboldal egyúttal példatárat is tartalmaz, amely fiktív honlapokon keresztül mutatja be a helyes és a helytelen kereskedelmi gyakorlatokat.