Ha Mittelmayer Ferencné megjelenik a kihallgatáson, azzal már öt gyanúsítottja lesz a kazettaügyben elrendelt nyomozásnak. Ezzel akár le is zárulhat a nyomozás.

A napokban Mittelmayer Ferencnét is meggyanúsítja kazettaügyben a rendőrség bűnsegédként elkövetett befolyással üzérkedéssel – értesült a Népszava. Mittelmayernét férjével együtt korábban már megidézték gyanúsítottként, ő azonban orvosi kezelése miatt kimentette magát. Amennyiben egészségi állapota lehetővé teszi, hogy megjelenjen a kihallgatáson, azzal már öt gyanúsítottja lesz a lap által kirobbantott kazettaügyben elrendelt nyomozásnak. Értesülések szerint ezzel a lépéssel le is zárulhat a nyomozás.

Mint ismert, a Népszava közölte annak a hangfelvételnek a szövegét, amely szerint öten tavaly májusban az akkori földművelésügyi miniszter fiának szánt hárommillió forint kenőpénz célba juttatásáról egyeztettek. A magánszemélyek által alapított Agropark Kht. támogatást remélt az agrártárca tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht.-től.

Az azóta elhíresült kazettát Deésy Géza vállalkozó készítette azon a megbeszélésen, amely után – a felvétel tanúsága szerint – el is indult a pénzzel a Torgyán család bizalmasaként emlegetett Benczéné dr. Tóth Judit ügyvéd Torgyán József fiához. Az ügyben február hatodikán, befolyással üzérkedés miatt rendeltek el nyomozást, és hamarosan gyanúsítottként hallgatták meg Benczénét és Togyán Attilát is. A nyomozás határidejének legutóbbi meghosszabbítását követően – nem meglepő módon – a beszélgetés többi, korábban tanúként meghallgatott szereplőjét is meggyanúsították. Így Deésy Gézát, aki korábban önmagára nézve is terhelő vallomást tett és Mittelmayer Ferencet, az Agropark Kht. tulajdonosát is.