Hatályon kívül helyezi az ápolói licencrendeleteket, valamint az ápolói tevékenység kompetenciáiról szóló miniszteri rendeletet az egészségügyi államtitkárság – közölt a tárca kedden.

Ha ezen rendeletek életbe léptek volna, csak ilyen vizsgák birtokában adhattak volna be például intravénás injekciót vagy köthettek volna be infúziót és katétert a szakdolgozók.

Az államtitkárság közleménye szerint a döntést a szakmával egyetértésben hozták meg. A két rendelet hatályon kívül helyezésével az a korábban hatályos rendszer lép életbe, amely szerint az egészségügyi szakdolgozók a szóban forgó feladatokat az orvos írásos utasítása alapján önállóan is elláthatják. Utasítás – csakúgy, mint korábban – akkor adható, ha a szakdolgozó az adott tevékenység végzéséhez szükséges szakmai felkészítést megkapta, és a tevékenység végzéséhez szükséges képességéről meggyőződött az utasítás adója.

A most hatályon kívül helyezett jogi rendelkezést a korábbi Egészségügyi Minisztérium hozta, és eredetileg tavasszal lépett volna életbe, ám az akkori tárcavezető elhalasztotta a dokumentum életbe léptetését.

Kiemelték, a rendeletek hatályon kívül helyezésével szükségesnek tartják szabályozni a kompetenciák és a licenc, mint képzési forma témakörét.