"Lex Mal" a katasztrófák elleni hatékonyabb fellépésről - Már a beterjesztés napján elfogadták a törvénymódosítást

2010.10.12. MTI

Az Országgyűlés hétfőn, a beterjesztés napján nagy többséggel, 336 igen szavazattal fogadta el a katasztrófák elleni hatékonyabb fellépésről szóló, a kormány által aznap benyújtott törvénymódosítási javaslatot.

A parlament elé kerülő irományokat az Országgyűlés működését szabályozó házszabály alapján tárgyalja a Ház. A dokumentum alapján normál menetrendben általában négy-hat hétig is eltart, amíg egy javaslat a tárgysorozatba vételtől az általános és a részletes vitán át eljut a zárószavazásig.

Az Országgyűlés napirendjére a házbizottság tesz javaslatot, ha erről nincs konszenzus, akkor a parlament elnöke terjeszti elő. Hétfőn nem született megállapodás, ezért Kövér László saját jogkörében tett javaslatot a napirendre. Ezzel összefüggésben pedig arra is, hogy a kormány által hétfőn benyújtott, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény módosításának tárgyalásánál az Országgyűlés térjen el a házszabálytól.

A házszabálytól eltérésről a képviselők szavaznak, a döntéshez négyötödös többség kell. Ha valaki kezdeményezi a házszabálytól eltérést, akkor az erről szóló indítványában pontosan meg kell határoznia, miben és hogyan szeretne eltérni a normál menetrendtől. Ezzel az eljárással ugyanis teljesen át lehet szabni egy javaslat tárgyalását, így akár a benyújtás napján lebonyolítható a végszavazás is.

A házszabálytól eltérést nem lehet alkalmazni, ha az az alkotmányba vagy más törvénybe ütközik, és szintén nem kérhető az alkotmány és a házszabály tárgyalása során.

A katasztrófák elleni hatékonyabb fellépésről szóló törvénymódosításnál rögzítették egyebek mellett azt, hogy összevont általános és részletes vita legyen, és a módosító javaslatok elfogadásától függetlenül tartsa meg a zárószavazást is a Ház.

A házszabálytól eltérést általában a kormány kezdeményezi nagy jelentőségű ügyeknél. A kabinet idén ezt már több mint tizenöt alkalommal megtette. A mostanihoz két eset volt hasonló: szintén egy nap alatt fogadta el a Ház azt a javaslatot, amely alapján ismét hatósági árassá vált a lakossági és a kisfogyasztói energia, valamint azt az indítványt, amely szerint a gazdáknak három hónappal több idejük volt a kárenyhítési hozzájárulás befizetésére.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény módosítása az egyes gazdálkodó szervezetek tevékenységével összefüggésben felmerült katasztrófák elleni hatékony fellépés, illetve azok káros következményeinek enyhítéséhez az eddigieknél hatékonyabb kormányzati beavatkozás lehetőségét teremti meg.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS