A munkaszerződés nyugdíjkorhatár elérése miatti ipso iure megszűnéséről - Az Európai Bíróság ítéletet hozott

2010.10.14. Jogi Fórum / Európai Unió Bírósága

Az Európai Bíróság C-45/09. számú ügyben hozott ítélete szerint a munkaszerződésnek a nyugdíjkorhatár elérése miatti ipso iure megszűnése nem feltétlenül jelent hátrányos megkülönböztetést.

A C-45/09. sz. ügyben hozott ítélet - Gisela Rosenbladt kontra Oellerking Gebäudereinigungsges. mbH

A munkaszerződésnek a nyugdíjkorhatár elérése miatti ipso iure megszűnése nem feltétlenül jelent hátrányos megkülönböztetést.

Németországban az egyenlő bánásmódról szóló általános törvény (Allgemeines Gleichbehandlungsgesetz) akként rendelkezik, hogy a munkaszerződések amiatt történő ipso iure megszűnésére irányuló záradékok, hogy a munkavállaló elérte a nyugdíjkorhatárt, mentesülhetnek az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma alól. A német szabályozás szerint az ilyen záradékok kikötésének joga a szociális partnerekre ruházható, és kollektív megállapodás útján gyakorolható.

G. Rosenbladt 39 éven át takarítási munkákat végzett. A munkaszerződése az épülettakarítási ágazatra vonatkozó kollektív megállapodás értelmében megszűnik abban a naptári hónapban, amelytől kezdve nyugdíjjogosulttá válik, vagyis legkésőbb azon hónap végén, amelynek során a 65. életévét betölti. Mivel betöltötte a 65. életévét, vagyis elérte a nyugdíjkorhatárt, a munkáltatója a munkaszerződésének megszűnéséről értesítette őt. G. Rosenbladt az Arbeitsgericht Hamburghoz (a hamburgi munkaügyi bírósághoz) fordult azt állítva, hogy a munkaszerződésének megszűnése az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

A kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a munkaszerződésnek a rendes nyugdíjkorhatár elérésekor történő ipso iure megszűnése összhangban van e az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a 2000/78/EK irányelvben előírt tilalmával.

A Bíróság a mai napon hozott ítéletében mindenekelőtt megállapítja, hogy a munkaszerződésnek a nyugdíjkorhatár elérése miatti ipso iure megszűnése közvetlenül az életkoron alapuló eltérő bánásmódot jelent. Ezt követően a Bíróság megvizsgálja, hogy ezen eltérő bánásmód adott esetben igazolható e.

Ezzel összefüggésben a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az ilyen intézkedés nem a kényszernyugdíjazás kötelező rendszerét vezeti be, hanem a munkaviszonynak a nyugdíjkorhatáron alapuló megszűnési módját, függetlenül a felmondás eseteitől.

A szóban forgó szabályozás céljával kapcsolatban a Bíróság rámutat, hogy e mechanizmus a politikai, gazdasági, társadalmi, demográfiai és/vagy költségvetési megfontolások egyensúlyán alapul, és annak eldöntésétől függ, hogy a munkavállalók aktív kereső időszakát kívánjuk e meghosszabbítani, vagy épp ellenkezőleg, minél korábbi nyugállományba vonulásukat kívánjuk e elősegíteni.

A Bíróság megjegyzi, hogy az ipso iure megszűnésre irányuló ilyen záradékok hosszú idő óta számos tagállam munkajogának részét képezik, és széles körben alkalmazzák a munkaügyi kapcsolatokban. A munkaszerződések ipso iure megszűnésére irányuló záradék azáltal, hogy a munkavállalóknak a foglalkoztatás bizonyos állandóságát, hosszú távon pedig a kiszámítható nyugdíjba vonulás ígéretét biztosítja, ezzel egyidejűleg pedig a munkáltatóknak a személyi állomány igazgatásában bizonyos rugalmasságot enged, az egymástól eltérő, viszont törvényes érdekek egyensúlyát tükrözi, illeszkedve a munkaügyi kapcsolatok bonyolult összefüggéseibe, amelyek szorosan kapcsolódnak a nyugdíj és foglalkoztatáspolitikai döntésekhez. Az így elérni kívánt célokat főszabály szerint úgy kell tekinteni, hogy azok a 2000/78 irányelvben előírt módon, „objektíven és ésszerűen”, „a nemzeti jog keretein belül” igazolják a tagállamok által előírt, az életkoron alapuló eltérő bánásmódot.

Ezt követően a Bíróság úgy ítéli meg, hogy valamely tagállam hatóságai vagy szociális partnerei ésszerűen feltételezhetik, hogy az ipso iure megszűnésre irányuló záradékok megfelelőek és szükségesek lehetnek e törvényes célkitűzések eléréséhez. Ezzel összefüggésben a Bíróság megjegyzi, hogy a G. Rosenbladt esetében irányadó záradék nem csupán meghatározott életkoron alapul, hanem figyelembe veszi azt a körülményt is, hogy az érdekeltek öregségi nyugdíj formájában megjelenő pótlólagos jövedelem révén pénzügyi ellentételezésben részesüljenek, és nem jogosítja fel a munkáltatókat a munkaviszony egyoldalú megszüntetésére. Ráadásul az, hogy e záradék kollektív megállapodáson alapul, e mechanizmus alkalmazása tekintetében nem elhanyagolható rugalmasságot biztosít, ami lehetővé teszi a szociális partnereknek, hogy figyelembe vegyék az érintett munkaerő-piac átfogó helyzetét, valamint a szóban forgó munkakörök egyéni jellegzetességeit. Ezenkívül a német szabályozás további korlátozást tartalmaz, megkövetelve a munkáltatóktól, hogy a munkaszerződés ipso iure megszűnésére irányuló minden olyan záradék esetében szerezzék be vagy erősítsék meg a munkavállalók hozzájárulását, amelynek alkalmazására azért kerül sor, mert a munkavállaló elérte a nyugdíjkorhatárt, amennyiben e korhatár alacsonyabb a rendes nyugdíjkorhatárnál. A Bíróság végül megállapítja, hogy a német jogszabályok tiltják, hogy a szakmai tevékenységét a nyugdíjkorhatár elérése után is folytatni kívánó személy foglalkoztatását akár a korábbi munkáltatója, akár pedig valamely harmadik személy az életkorához fűződő indokkal megtagadja.

Következésképpen a Bíróság megállapítja, hogy a 2000/78 irányelvvel nem ellentétes a munkaszerződések amiatt történő ipso iure megszűnésére irányuló záradék, hogy a munkavállaló elérte azt a nyugdíjkorhatárt, amelyet Németországban az épülettakarítási ágazatban foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozó kollektív megállapodás meghatároz.


1A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27 i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. kötet, 4. fejezet, 79. o.).
 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
MUNKAJOG
EURÓPAI UNIÓ
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA