Brüsszel másféle hiánylefaragásra ösztönözné Budapestet

2010.10.20. BruxInfo

Brüsszel első benyomásai szerint a költségvetési bevételek növelését célzó új magyar intézkedések egyszeriek és időben korlátozottan hatnak, ezért továbbra is a fenntarthatóság irányába ható szerkezeti reformokra sarkallja Budapestet. A BruxInfo értesülései szerint Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos ezt az üzenetet fogalmazta meg, amikor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden beszámolt kollégáinak a magyar deficitcsökkentési erőfeszítésekről.

Az Európai Bizottság továbbra is üdvözli, hogy a magyar kormány elkötelezett az idei és a jövő évi hiánycél mellett, ám a túlzott mértékű hiány lefaragására alkalmazott módszerek a jelek szerint már nem mindenben nyerik el a tetszését. A BruxInfo úgy tudja, hogy az EU gazdasági és pénzügyi biztosa a pozitívumok mellett kedden azt is Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tudomására hozta, hogy a Bizottság a közelmúltban bejelentett budapesti intézkedéseket első látásra csak egyszeri, időben behatároltan ható intézkedéseknek tekinti, amelyek nem igazán merítik ki a fenntartható, „egészséges” költségvetési pályára való átállás kritériumait.

Olli Rehn ezért – akárcsak a bizottsági küldöttség nyáron, az EU és az IMF és a magyar kormány között folytatott tárgyalások megszakadása előtt – olyan államháztartási konszolidációra sarkallja Magyarországot, amelyben nagyobb hangsúlyt kapnak a strukturális intézkedések és reformok.

A Bizottság részéről ugyanakkor azt is elismerik, hogy a tagállamokat direktben nem tudják kötelezni arra, hogy milyen intézkedésekkel haladjanak az elérendő cél felé. „Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy amikor megvizsgáljuk a megtett intézkedéseket, a fenntarthatóság szempontjából is mérlegre tesszük és véleményezzük azokat” – közölte a BruxInfóval egy nevének elhallgatását kérő forrás.

Brüsszel a következő hetekben alaposabban is górcső alá veszi a frissen bejelentett magyar intézkedéseket, mint ahogy a magyar miniszter beszámolójáról sem folyhatott kedden részletekbe menő vita. Matolcsy György – aki a keddi luxembourgi pénzügyminiszteri reggelin számolt be a magyar gazdasági és pénzügyi helyzetről – nem kívánt nyilatkozni a sajtónak. A hiánylefaragás menetéről készült féléves magyar jelentés értesülésünk szerint a jövő héten juthat el Brüsszelbe.

Ismeretes, hogy Magyarországgal szemben még 2004-ben indult eljárás a GDP-arányosan 3 százalékos referenciaértéket meghaladó államháztartási hiány miatt. Az EU utoljára 2011-ig adott határidőt hazánknak a hiány előírt szintre történő lefaragására, amire a kormány ismételten kötelezettséget vállalt.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI BIZOTTSÁG