Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

2010.10.22. Jogi Fórum/ Szegedi Ítélőtábla

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Ludvig Tamás ellen indított büntetőügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság I. fokon meghozott ítéletét.

A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és 6 rendbeli közokirattal visszaélés vétsége miatt elítélt vádlott jogerős büntetése életfogytig tartó fegyházbüntetés, 10 év közügyektől eltiltás lett, és vele szemben 101 ezer forint értékben vagyonelkobzást rendelt el a bíróság. Amely kimondta: a vádlott legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A korábban háromszor büntetett, elvált, hegesztő szakképesítéssel rendelkező vádlott, Ludvig Tamás akinek egy gyermeke van, de eltartásához nem járul hozzá, elfogása előtt alkalmi munkákból élt. A vádlott 2008. decemberében kezdett dolgozni B. S. szegedi lakos jászszentlászlói tanyáján, ahol a tanya körüli munkákat végezte, és az állatok ellátásában segédkezett. A tanya tulajdonosa üzleti kapcsolatban állt a svájci állampolgárságú R. Tabea (1948-ban született asszony) sértettel, aki néhány éve Magyarországon, Szankon telepedett le, és akinek a tanyájába B. S. többször állatokat és takarmányt szállított. Három alkalommal magával vitte a vádlottat is, hogy a rakodásban segítsen. Ludvig Tamás ekkor tudomást szerzett arról, hogy a nő egyedül él a tanyában, van három kutyája, de ezek nem házőrző kutyák, az idegenekkel barátságosak.


A vádlott 2009. április 20-ig dogozott B.S.-nél, mert időközben, egy korábbi bűnügye kapcsán, meg nem fizetés miatt szabadságvesztésre változtatták át pénzbüntetését. 2009. július 30-án szabadult, mivel egy barátja édesapja kifizette a pénzbüntetés hátralévő részét. A vádlott augusztus 1-én felkereste korábbi munkaadóját Jászszentlászlón azért, hogy ismét munkát kapjon, de az csak néhány napos szállást ajánlott fel neki. A vádlott ezt elfogadva azt mondta, visszamegy lakóhelyére, Istenmezejére. Augusztus 4-én B. S. autóval kivitte a vádlottat a jászszentlászlói vasútállomásra, hogy Egerbe tudjon utazni, és útiköltségre 6 ezer forintot adott neki. A vádlott azonban lekéste a vonatot, ezért átment Szankra, ahol egész nap italozott, mintegy 20 üveg sört és több féldeci pálinkát fogyasztott. Mivel a vonatjegyre kapott pénzt elitta, a vádlott úgy döntött, hogy elmegy R. Tabea sértett közelben lévő tanyájára, ahonnan elhoz egy birkát, és azt pénzért teszi. Este 7 óra körül ért oda a leittasodott vádlott, és mivel a tanyán mozgást nem észlelt, bemászott a kerítésen. Benézett a juhkarámba, de úgy döntött, hogy mégsem birkát visz el, hanem a lakóépületből fog értékeket megszerezni. Úgy 8 óra tájban a tanya tulajdonosa és vele a kutyái kijöttek a házból, majd amikor észrevették a tornác mellett megbújó vádlottat, hozzá mentek. Ekkor látta meg a sértett, hogy a vádlott egy baltát tart a kezében, amit a ház mellett talált. Erre a sértett sikoltozni kezdett, a guggoló vádlott pedig felegyenesedett, és három ütést mért a vele szemben álló sértett fejére és arcára. A sértett megpróbált védekezni, hátrálás közben a földre esett, és ekkor a vádlott a már földön fekvő nő hátára térdelt, nagy erővel háromszor újra lesújtott a sértett fejére, majd hatszor a hátát ütötte meg, végül még két ütést mért a sértett tarkójára.
Az asszony néhány percen belül meghalt.


Miután a vádlott látta, hogy a sértett már nem él, kihozott a házból egy takarót, azzal a holttestet letakarta, majd bement a házba, hogy értékek után kutasson. Magával vitt - többek között - egy laptopot, egy fényképezőgépet, ennek tartozékaival, két mobiltelefont, egy pénztárcát, benne ezer forinttal és a sértett okmányaival, valamint 100 ezer forint készpénzt. Az összesen 165 ezer forint értékű tárgyakat egy 3 ezer forint értékű laptop táskába tette. Ezt követően a vádlott a ház udvarán lévő derítő aknába dobta a tanya tulajdonosának szőnyegbe csavart holttestét, a tett elkövetéséhez használt baltával és egy olyan késsel együtt, amit a sértett konyhájából vett el. Ezután a tornácról a vérfoltokat slaggal lemosta, majd elment a tanyáról. Begyalogolt a szanki vasútállomásra, de útközben a pénztárcából kivette az ezer forintot, és a tárcát az okmányokkal együtt eldobta. A vádlott másnap reggel visszautazott Istenmezejére barátaihoz, H. Tamáshoz és feleségéhez, akiknek a bűncselekmény elkövetéséről nem tett említést. Az eltulajdonított tárgyakat azzal adta oda H. Tamásnak, hogy azok a sajátjai, és ha tud, szerezzen rá vevőt. Az ellopott pénzt a vádlott néhány nap alatt felélte, a tárgyakat pedig a rendőrség augusztus 8-án, a vádlott elfogásakor lefoglalta, és az elhunyt sértett hozzátartozójának eljuttatta. Így az okozott kár egy része megtérült. Megtalálták az igazolványokat is, amiket az illetékes hatságoknak kiadtak.


A vádlott az eljárás során a bűnösségére is kiterjedően beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.


xxx
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és 6 rendbeli közokirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2010. június 8-án Ludvig Tamás (1982 – istenmezejei lakos) vádlottat. Ezért őt a bíróság halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és vele szemben 101 ezer forint értékben vagyonelkobzást rendelt el. A vádlott legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra – mondta ki az I. fokon eljáró bíróság.


Az ítélet ellen a vádlott és védője nyújtott be fellebbezést, elsődlegesen az emberölés minősítésének megváltoztatása, a különös kegyetlenség minősítő körülmény mellőzése, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG