Könnyebb lesz a nyugdíjas-kosár - Tízmilliárdokat spórol a kormány a nyugdíjasokon – A VDSZ tiltakozik

2010.10.22. MTI

Több tízmilliárd forinttal megrövidíti a nyugdíjasokat a kormány azzal, hogy a nyugdíj-kiegészítés számításakor a törvényben foglalt nyugdíjas-kosár , vagyis a gyógyszerek és élelmiszerek fogyasztásának figyelembe vétele helyett a kisebb lakossági árindexet veszi alapul – hívja fel a figyelmet a törvénytelenségre Székely Tamás.

A vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke szerint így például a novemberi nyugdíj kiegészítés a beígért 1,1 helyett mindössze 0,6 százalék lesz, és ez 100 ezer forintos nyugdíjra vetítve 13 200 forint helyett mindössze 7 200 forint pluszt jelent.   Ezzel idén összesen 15, jövőre pedig 30 milliárd forintot spórol a nyugdíjasokon a kormány. A VDSZ tiltakozik a törvénysértés ellen.


 A november havi ellátással egyidejűleg, egy összegben folyósítják a nyugellátások és a baleseti járadék kiegészítését – olvasható az október 19-i Magyar Közlönyben. A nyugdíjak kiegészítéséről szóló rendelet szerint  az egyösszegű kifizetés összege megegyezik a jogosult részére folyósításra kerülő  ellátások november havi összegének 7,2 százalékával. A kormányszóvivő korában azt közölte: a nyugdíj-kiegészítés összege átlagosan hatezer forint, a kormány a nyugdíjkorrekciónál a 4,7 százalékos inflációt veszi alapul. Ez 0,6 százalékos különbözetet jelent a januárban tervezetthez képest.

Azonban a nyugdíjakat nem a lakossági fogyasztói árindex alapján, hanem a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint kell emelni – hívja fel figyelmet Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Országos Szövetségének (VDSZ) elnöke. Ez alapján azokat a termékeket kell figyelembe venni, amelyek a nyugdíjasoknál nagyobb hangsúlyt kapnak, vagyis a gyógyszert és az élelmiszert. Ennek alapján fél százalékkal magasabb nyugdíjemelést kellene végrehajtania a kormánynak.  Az így kalkulált adat magasabb, mint egy százalék, ezért ezt nem kiegészítésként kellene juttatni, hanem be kellene építenie a nyugdíjakba, máskülönben elvész.


A VDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány által korábban bejelentett és a törvényben is rögzített - az úgynevezett nyugdíjas-kosár szerinti infláción alapuló - 1,1 százalékos, novemberi kifizetésű nyugdíjkiegészítés helyett ma már az általános inflációval, és így 0,6 százalékos kiegészítéssel számol.
Ez például 100 000 forint nyugdíj esetén azt jelenti, hogy 13 200 helyett a kiegészítés csak 7 200 forint lesz, vagyis a beígért és a tényleges kifizetés közötti különbség 6 ezer forint. Továbbá, ha 2011. január 1-től ez az összeg nem épül be a nyugdíjba, akkor az emelés alapja 100 000 forint marad a 101 100 forint helyett.


Összességében a kormány 2010-ben 15 milliárd forintot, 2011-től évente további 33 milliárd forinttal rövidíti meg az amúgy is nehéz helyzetben levő, kiszolgáltatott nyugdíjasokat.


A VDSZ követeli, hogy a kormány azonnali hatállyal, a törvényi előírásoknak előírásnak megfelelően módosítsa a rendeletet.
 

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT