Magyarországon is szükség lenne egy átfogó antidiszkriminációs törvényre, ugyanakkor a hazai bírói függetlenség gyakorlatilag már megvalósult – többek között ezt tartalmazza az Open Society Institute (Nyílt Társadalom Alapítvány) által készített jelentés, amely tíz közép-európai országban vizsgálta a vonatkozó állapotokat.

A magyarországi kisebbségekkel összefüggésben a vizsgálat számon kéri, hogy a politikusok kijelentései – főleg a romákra vonatkozóak – gyakran rasszisták, ahelyett, hogy elítélnék az ilyen megnyilvánulásokat. A bírói függetlenséget, annak alkotmányos és törvényi feltételeit garantáltnak tartja a jelentés, ugyanakkor megállapítja, hogy a jelenlegi kormányzat igyekszik megtörni a bírói autonómiát és lassítja az igazságügyi reformot. Az alapítvány, amely ajánlásaiban az Európai Unió normáit veszi figyelembe, azt javasolja, hogy a végrehajtó hatalom tartózkodjon a bírói függetlenség megsértésétől és a politikai bírálatoktól. A jelentés szerint csekély hazánkban az elkötelezettség a jogállamiságon alapuló kultúra iránt.