Jelentősen rövidülhetnek a várólisták a legkritikusabb, jelenleg legnagyobb várólistával rendelkező területeken.

2010.11.18. Jogi Fórum

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleménye. Elsőként a jelenleg folyamatban lévő adósságrendezés keretében tesznek lépéseket a várólisták csökkentésére.

Az intézmények az adósságkonszolidációra elkülönített 27,5 milliárd forint mintegy 10 százalékát, azaz összesen 2,7 milliárd forintot a leggyakoribb beavatkozásoknak számító és ezért a leghosszabb várólistával rendelkező műtétek elvégzésére kapják, mint pl. a haemodinamikai beavatkozások (pl. szívkatéterezés) és nyitott szívműtétek, valamint a traumatológiai-ortopédiai protetikai műtétek (pl. csípő- és térdprotézis beültetés). Az összegnek köszönhetően jelentősen rövidülhetnek a várólisták ezeken a területeken. Az egyes intézmények az elvégzett beavatkozások arányában részesülnek az összegből.

 A szabályozás azt célozza, hogy az érintett szolgáltatók ténylegesen a várólistáik csökkentésére fordítsák a szétosztott összegeket, és így a betegek is érezhessék a helyzet javulását, ugyanis egy többlépcsős ellenőrzési elem kerül a rendszerbe. Egyrészről az OEP folyamatosan monitorozza a támogatás tárgyát képező beavatkozások esetszámainak alakulását, másrészt az intézményeknek a tárca számára is rendszeres jelleggel tájékoztatást kell adniuk a pénzügyi helyzetükről. A támogatás jogszerű felhasználását egy független szereplő, a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alatt álló központi hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrzi. Amennyiben az ellenőrzés során szabálytalanságot, a részesülési feltételek be nem tartását észleli a hivatal, a szolgáltatót visszafizetési kötelezettség terheli a vitatott összeg vonatkozásában.

 A Semmelweis Terv című vitairatban is ismertetett, több hónapja formálódó terveknek megfelelően, mint ahogy november 15-i közleményünkben tudattuk, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár december hónap első felében utalja azt a 27,5 milliárd forintot az egészségügyi intézményeknek, amelynek felhasználásáról október 18-án döntött a Parlament. Az összeg elosztásáról szóló előterjesztést november 24-én tárgyalja a kormány, a tervezet november 15-én felkerült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapjára.

 

 

 

  • kapcsolódó anyagok
EGÉSZSÉGÜGY
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT