A vállalkozásokat is bevonják a közfoglalkoztatásba

2010.12. 1. Jogi Fórum

Az új közfoglalkoztatási rendszerben a hátrányos helyzetű munkanélkülit foglalkoztató vállalkozások nyolc hónapig a bruttó bér és járulékok akár 70 százalékát is megkaphatják támogatásként, cserébe négy hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettségük van - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

2011 januárjától megszüntetik a közcélú-, és a közhasznú munka, valamint a hagyományos központi közmunkaprogram támogatását, és ezek helyett létrejön az új rendszer. Ennek egyik eleme a vállalkozók közmunka támogatása, de lesznek országos közfoglalkoztatási programok, valamint önkormányzati rövid, és huzamosabb idejű közfoglalkoztatás is. A vállalkozások a munkaügyi kirendeltségekhez fordulhatnak támogatási igényükkel, a kormány becslései szerint körülbelül 9.000-10.000 ember helyezkedhet el a vállalkozásoknál - ismertette Czomba Sándor. A közfoglalkoztatás képzéssel is párosul. Az új közfoglalkoztatási rendszer célja, hogy minél több munkára képes és kész, tartósan munkanélküli ember dolgozzon. A támogatás a bérek és járulékok fedezése mellett a dologi kiadásokra is kiterjed, ez pedig fontos üzenet az önkormányzatoknak - hangsúlyozta Czomba Sándor.

Az elmúlt 8 év közfoglalkoztatási rendszere pazarló volt, például az "Út a munkához" program nem ösztönzött értékteremtő munkára, csak létszámemelésre, és sokan egyáltalán nem jutottak munkalehetőséghez, ráadásul az egyes térségek munkaerő-piaci különbségeit sem vette figyelembe a program.

Állami cégekkel is egyeztettek a közfoglalkoztatásról

Egységesítik a finanszírozási rendszert, és a munkaügyi központokon keresztül lehet majd pályázni. A Munkaerő-piaci Alap közfoglalkoztatás támogatására fordítható keretéből jövőre összesen 152,5 milliárd forintot terveznek az új közfoglalkoztatási rendszer finanszírozására, ebből 88,5 milliárd forintot passzív ellátásra, 64 milliárdot pedig közcélú foglalkoztatásra költenek. Összesen 200-220 embert terveznek bevonni a közfoglalkoztatási rendszerbe.

Ezen belül az országos közmunkaprogramban jövőre 20.000-22.000 embert szeretnének foglalkoztatni, és már egyeztettek is erről állami nagyfoglalkoztatókkal - például a MÁV-val, az erdészetekkel, a közútkezelővel -, amelyek ugyancsak készek támogatni az új közfoglalkoztatási rendszert.

Az önkormányzati huzamos közfoglalkoztatás 6-8 órás foglalkoztatást jelent, az itt elhelyezettek után az állam 70 és 100 százalék közötti bér- és járulék-támogatást nyújt. Az önkormányzati rövid idejű közfoglalkoztatás minimum 60 és maximum 120 napra vehető igénybe, 4 órás alkalmazással.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy szigorítják a szociális és a foglalkoztatási törvényt is, így például aki az adott évben nem rendelkezik legalább 30 nap munkaviszonnyal, az a következő évben nem lesz jogosult semmiféle ellátásra. Az új szabály szerint a felajánlott munkát végzettségtől függetlenül el kell vállalni, ha támogatást szeretne valaki.

  • kapcsolódó anyagok
MUNKAJOG
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT