Andor: az EU beleszólhat a tagállami nyugdíjrendszerekbe

2010.12. 3. BruxInfo

Az európai foglalkozás hirtelen bővülésére ugyan nem számít, de a költségvetési konszolidáció munkahelyekre gyakorolt esetleges negatív hatásától sem tart Andor László, a Bizottság magyar tagja, aki a BruxInfónak adott interjúban arra is figyelmeztet, hogy a nyugdíjrendszer átalakításának a fenntarthatóságot kell javítania, ami nem feltétlenül igaz a tervezett magyar intézkedésekre.

Az európai uniós foglalkoztatási helyzet a válság következtében nem romlott az előzetesen várt mértékben. Gazdasági élénkítőcsomagok nélkül hogyan alakult volna a piac?

Nem lehet megmondani, hogy az európai gazdaság milyen mértékű veszteséget szenvedett volna el gazdasági élénkítő intézkedések nélkül. Be kellett avatkozni a monetáris, a fiskális, a foglalkoztatási és az iparpolitikába is, ennek következtében összességében nehéz alternatív forgatókönyvet elképzelni, de nem is szeretnék. Amit biztosan tudunk, az az eredmény. A beavatkozások révén sikerült megfogni a zuhanást, bár körülbelül 6 millió munkahely elveszett, a foglalkoztatást 2009-ben még így is sikerült 12,5 millióval, 6 %-kal a 2000-es szint felett tartani.

Egyértelmű, hogy azok az országok döntöttek jól, akik nem a munkahelyek számának csökkentésével, hanem a munkaidő mérséklésével próbáltak megtakarítást elérni?

Igen, ez egyértelmű. Az a helyes, ha egy cég, vagy egy tagország rugalmas foglalkoztatással, és egyéb támogatási formákkal igyekszik megőrizni a munkahelyeket ilyen mértékű recesszió esetében is. A tömeges munkanélküliséget, és a munkaképesség ezzel járó pocséklását és a szakértelem leépülését érdemes elkerülni – ezért a recesszió akut időszakában a munkaidő csökkentése, az állásban maradás támogatása a megoldás – Németországban például hasonló intézkedések segítségével lényegében a munkanélküliség növekedése nélkül sikerült átvészelni a válságot. A gazdaság élénkülésével viszont az új munkahelyek teremtésére, az átképzésre érdemes áthelyezni a hangsúlyt, segítve a gazdasági szerkezetváltást.

Egy múlt héten publikált jelentés szerint ezekben a hónapokban állt meg az EU-ban a foglalkoztatási szint csökkenése. Mi alapján várnak felemelkedést, hiszen több kormány még csak most jelent be megszorító intézkedéseket?

A gazdasági növekedés már megindult egy évvel ezelőtt. A kérdés az volt, hogy mennyi idő telik el a GDP-növekedés és a munkahelyek számának növekedése között. Nyilván az európai gazdaság nem egy rugóra jár, hanem jelentős tagállami különbségek vannak, de Németországban például már nyáron dinamikusan bővült a munkahelyek száma, és ez folytatódik. Ez pedig a környezetére is pozitívan kihatott. Megfigyelhető volt a költségvetési hiány ellen agresszívan fellépő országoknál, hogy – miután a magánszektorban elkezdett nőni a munkahelyek száma –, a kormányok fokozatosan építettek le helyeket a közszférában. Ugyanez történt Nagy-Britanniában is. Ennek az ütemezése és dinamikája sok kérdést felvet, de ezt belpolitikailag kell hangszerelni.

A Stabilitási és Növekedési Paktum alkalmazásakor a mostaninál nagyobb hangsúlyt kap a jövőben az államadósság-kritérium. Nem tart attól, hogy az egyik uniós törekvés így kiiktatja a másikat, és az államháztartás rendbetételének követelménye miatt a tagállamok a korábban végrehajtott nyugdíjreformok visszaállítására kényszerülnek?

A két törekvés nem került egymással szembe, hiszen az állami jövedelmeknek különböző forrásai léteznek: elsősorban nem a megtakarítások felélése, hanem az adóztatás. Döntően az adóbázis megőrzése az, ami rendkívül fontos. Ezért nem szabad túl korán, és meggondolatlanul adókat csökkenteni, mert ha netán szükség van rá, akkor sokkal nehezebb újraépíteni az adóbázist. A konszolidáció során mindenkinek egyensúlyt kell találnia a kiadáscsökkentés és az adóbevételek növelése között.

Tehát nincsenek nyomás alatt azok a tagországok, amelyek korábban nyugdíjreformot hajtottak végre?

Két dolgot nem szabad összemosni. Az egyik a nyugdíjreformok költségvetési hiánynövelő hatásának elszámolása a Stabilitási és Növekedési Paktumon belül, a másik pedig a nyugdíjreformok továbbfejlesztése, akár újabb szabályozásokkal. A legtöbb helyen az a probléma, hogy az idősödő társadalom miatt nincs elegendő megtakarítás a rendszerben. A már meglévő, nyugdíjcélú befektetések folyó bevételként való visszaforgatása, azt gondolom, nem a megfelelő válasz a kihívásokra, még ha látszólag ez az összefüggés létezik is.

Osztja tehát Olli Rehn-nek, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosának aggodalmait, amiket a magyar kormány nyugdíjrendszer-átalakítási bejelentései után fogalmazott meg?

A Bizottság minden kérdésben egy véleményt vall, és egy hangon szólal meg. Ez esetben ez Olli Rehn hangja. A nyugdíjkérdések a bizottságon belül három biztost érintenek: a gazdasági és pénzügyekért felelős Olli Rehn-t, a belső piacért felelős Michel Barnier-t, és engem. Nekem elsősorban megélhetési, és szociális szempontból kell vizsgálnom a nyugdíjkérdést. Azokat az aspektusokat kell észrevennem, és megfogalmaznom, amelyek az elegendő, vagy éppen nem elegendő nyugdíjakra, valamint a nyugdíjreformok kellően megalapozott társadalmi párbeszéden nyugvó megvalósítására vonatkoznak. Olli Rehn véleménye fontos, de nem ez a teljes kép, amit a Bizottság tud mondani.

Mit gondol ön a nyugdíjrendszer átalakításáról?

Először is, az Európai Unióban számos, egymástól jelentősen különböző, ám mégis hasonlóan jól működtethető nyugdíjrendszert találunk, például Portugáliában, Németországban, illetve -- a Magyarországon is sokszor példaként említett -- Svédországban. A jól működő rendszerekben az a közös, hogy a munkaerőpiacról való kilépés után nem zuhan elviselhetetlenül az életszínvonal, megfelelő szinten biztosítják a megélhetést a nyugdíjasoknak, ugyanakkor nem terhelik meg túlzottan az állami költségvetést, vagyis fenntarthatóak. A nyugdíjrendszerek kiigazítása a társadalom elöregedése miatt szinte szükségszerű. De az átalakításnak a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és megfelelő nyugdíjakat biztosító képességét nem rontania, hanem javítania kell. Ez sajnos nem feltétlenül igaz arra, amit a tervezett magyar intézkedésekről eddig hallottunk. Amennyiben a nyugdíjcélú megtakarításokat folyó kiadások fedezésére fordítják, sérülhet a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága, megfelelő ellátást biztosító képessége. Ha valaki esetleg évtizedekig nyugdíjjárulékot fizet az államnak, de ennek ellenére nem szerez nyugdíjjogosultságot, akkor az illető nyugdíja jó eséllyel nem lesz megfelelő, elégséges. Kiindulópontként pedig mivel a nyugdíjrendszer a bizalomra épül, munkavállalóként négy évtizeden át takarékoskodunk, annak reményében, hogy utána idős korunkra megfelelő nyugdíjat kapunk, fontos, hogy az emberek többsége megértse és elfogadja a nyugdíjrendszer működését, illetve adott esetben a változás szükségességét. Ezért alapvető a szociális párbeszéd, a munkáltatókkal, munkavállalókkal és más érdekképviseletekkel folytatott egyeztetés, illetve hogy a változtatás transzparens módon történjen. Ha van rá igény, a Bizottság örömmel bocsátja rendelkezésre szakértelmét.

Az Európai Uniónak van egyáltalán beleszólása a tagállamok nyugdíjrendszereibe?

Fontos leszögeznünk, hogy a nyugdíjrendszer kialakítása túlnyomórészt valóban tagállami hatáskör. Ugyanakkor az EU-nak van beleszólása, amennyiben a nyugdíjrendszer átalakítása azokat a közösen kialakított makrogazdasági paramétereket érinti, amelyek a gazdasági kormányzás, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályai alá esnek, illetve az EU feladata a tagállamok nyugdíjrendszereinek összehangolása, a nyugdíjak hordozhatóságának biztosítása.

Ez esetben mit tehet az Európai Bizottság?

Itt sok mindent meg kell még vizsgálnunk, ha a magyar helyzetből indulunk ki. Naponta jelennek meg sajtóhírek, amiből ugyan kirajzolódik egy kép, de az apparátus még nem tudta megvizsgálni, hogy egy egységes törvényjavaslat szöveg ütközik-e az uniós joggal. Ha megállapítjuk, hogy valahol sérült az európai jog, akkor természetesen közbelépünk.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ
KÖLTSÉGVETÉS