Az Országgyűlés nem tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár emelését. A képviselők erről 31 igen, 241 nem és 22 tartózkodás mellett döntöttek keddre virradó éjszaka.

A voksoláson a jelenlévő Jobbik és az LMP szavazott igennel, a kormánypártok nemmel, az MSZP pedig tartózkodott.

A döntésre azért kerülhetett sor, mert a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) összegyűjtötte a népi kezdeményezésének tárgyaláshoz szükséges legalább ötvenezer aláírást, amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét.

Javaslatuk így szólt: “Alulírottak egyetértünk azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését”.

Az aláírásgyűjtési ívet még márciusban hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB), a SZEF pedig a rendelkezésre álló négy hónapban csaknem 70 ezer aláírást gyűjtött össze. Az aláírásgyűjtési ívek – véletlenszerű mintavétellel történő – ellenőrzése során megállapították, hogy az aláírások között legalább 61.647, illetve legfeljebb 63.577 érvényes található.

Ahhoz, hogy az Országgyűlésnek napirendre kelljen vennie és meg kelljen tárgyalnia egy népi kezdeményezést, legalább 50 ezer támogató aláírás szükséges. A parlament azonban ekkor sincs döntési kényszerben. (Ezt csak ügydöntő népszavazással lehet kikényszeríteni.)

Az Országgyűlés 2009 májusában az akkori kormány javaslatára – szocialisták és szabad demokraták szavazataival – döntött a nyugdíjkorhatár fokozatos, 62-ről 65 évre való felemeléséről.