Vasárnap lejárt az Egyesült Államokban annak a moratóriumnak a hatálya, amelynek alapján az elmúlt három év során adómentességet élvezett minden, az internettel kapcsolatos tevékenység.

A kongresszus által 1998-ban elrendelt moratórium – az internet terjedésének ösztönzése jegyében – megtiltotta, hogy akár állami, akár szövetségi adóval sújtsák az internet-hozzáférést biztosító tevékenységet, illetve mindazokat az egyéb tevékenységeket, amelyek kifejezetten a világhálóhoz kapcsolódnak.

A moratórium ugyan külön nem szólt arról, hogy mi legyen azzal a forgalmi adóval, amelyet elvben az internetes ügyletek után is – miként minden más kereskedelmi ügylet után – kellene beszedni, de mivel a dolog természetéből adódóan (főként az eladó cég székhelyének, a raktározás-elosztás helyének és a vásárló lakóhelyének különbözősége, “államközi jellege” miatt) nehéz lenne megállapítani, hogy mely helyi hatóság illetékes az ilyen adó beszedésére, az internetes vásárlás mindmáig mentes a forgalmi adótól.

Becslések szerint 2000-ben az amerikai szövetségi államok összesítve 26 milliárd dollár forgalmi adótól estek el, az ilyen jellegű forgalom adózatlansága miatt. (Az 50 szövetségi állam közül 45-ben, valamint a fővárosban, Washington DC-ben létezik a forgalmi adó intézménye.)

A moratórium lejárta – és meghosszabbításának elmaradása – nyomán hallatszanak olyan aggódó hangok, hogy most a különböző adóhivatali illetékesek esetleg kísérletet tehetnek a “hús-vér világban” érvényesülő adóterhek “virtuális világbeli” érvényesítésére.

Két szemlélet ütközik egymással. Az egyik tábor szerint az “új technológiát” kibontakoztató üzleti vállalkozásokat – különösen ilyen nehéz gazdasági helyzetben – kímélni kell az adóterhektől. A másik tábor szerint viszont igazságtalan, hogy miközben az országos üzletláncot alkotó, hagyományos, katalógusos csomagküldő szolgálatként működő “táváruházaknak” – egy amerikai legfelsőbb bírósági döntés értelmében – elvben fel kell számítaniuk a forgalmi adót, amennyiben a láncolat valamelyik alkotóeleme fizikailag is jelen van a vásárló lakhelyének számító államban, addig az internetes áruházak forgalmi adótól mentesen ténykedhetnek.

A washingtoni képviselőház néhány nappal a lejárat előtt elfogadott ugyan egy két évre szóló újabb általános internetes adómoratórium-meghosszabbítást – ezúttal is elkerülve, hogy kifejezetten szóljon a forgalmi adó kérdéséről -, ám ezt a szenátusban nem hagyták jóvá. A kongresszust ezekben a napokban erősen leköti a lépfene-előfordulások problémája és általában a terrorizmus elleni küzdelem kérdésköre, de nyilvánvalóan így is hamarosan foglalkoznia kell az internet adóztatásának a kérdésével.

Az igazsághoz tartozik, hogy az egyes államok az említett legfelsőbb bírósági állásfoglalás dacára a csomagküldő áruházak vonatkozásában sem nagyon erőltetik a forgalmi adó felszámítását. Sokan úgy vélik, hogy a megoldás az lenne, ha a “táváruházak” (akár hagyományos katalógusos-csomagküldő alapon szerveződtek, akár internetes alapúak) egységes, egyszerűbb forgalmi adószisztémával lennének kénytelenek szembesülni. A mai helyzet ugyanis az Egyesült Államokban az, hogy az egyes államokban a legkülönbözőbb adóelőírások vannak érvényben, és az eladónak egyenként kellene vizsgálnia, mely vásárló esetében milyen előírás alkalmazandó.