Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Egész életen át tanulás – az ombudsman az időskorúak képzési lehetőségeiről

2010.12.23. Jogi Fórum/ OBH

A kormány figyelmét is felhívta az ombudsman annak fontosságára, hogy minél több időskorú vehessen részt a felnőttoktatásban. Szabó Máté egyszersmind a jogszabályok áttekintését is javasolta annak érdekében, hogy az egész életen át tartó tanulás intézményei rendszerszerűen működhessenek együtt.

Szükség lenne arra, hogy az időskorú emberek minél szélesebb körben éljenek a felsőoktatás és a felnőttképzés szolgáltatásival, hiszen a továbbképzés, átképzés, önművelés a hosszú időn át tartó foglalkoztathatóságnak nagyon fontos eszköze lehet, mindemellett a tanulás csökkenti a társadalmi izoláltságot, az elmagányosodás érzését és javítja a mentális funkciókat. A biztos álláspontja szerint azonban mindemellett szükséges, hogy a gazdaság igényei határozottabban jelenjenek meg képzési programokban.

 Az ombudsman az oktatás, képzés esélyteremtő szerepét hangsúlyozó állásfoglalást adott ki a ,,Méltó időskor – 2010” elnevezésű idősügyi projektprogramja részeként, mert fontosnak tartja az időskorúak emberi méltóságának és egyenlő méltóságú személyként való kezelésének következetes érvényesítését, valamint a velük kapcsolatos társadalmi szemléletváltás szükségességét.

A megkérdezett szervek válaszaiból egyértelműen kitűnik, hogy az időskorúak részvételi aránya a felnőttoktatásban és a felsőoktatásban rendkívül alacsony, a felnőttképzés intézményrendszere rendkívül szétaprózott, az intézmények közötti együttműködés és munkamegosztás akadozik. Szükség lenne tehát az együttműködésen alapuló, rendszerszemléletű, átfogó stratégiára, egységes törvényi, intézményi háttérre.

Szabó Máté arra is felhívta a figyelmet, hogy mindemellett egyfajta szemléletváltásra van szükség mind az időskorúak, mind pedig a társadalom részéről, melynek eszköze lehet az idős emberek tudásának, tapasztalatainak elismerése, véleményformálási lehetőségük biztosítása, az időskorúak életének differenciált és sokszínű bemutatása, valamint a generációk közötti párbeszéd.

Alternatívákat kell felmutatni egyrészt képességeik, tudásuk szinten tartására, másrészt a kor vívmányainak megismerésére, hogy az elektronizáció széleskörű elterjedéséből ki- vagy lemaradó időskorúak is élhessenek a technika adta lehetőségekkel – mint például az Internet.

 A biztos az egész életen át tartó tanulás stratégiájának érvényesülése érdekében felhívta a Kormány figyelmét arra, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel segítse elő az időskorúak minél szélesebb körű részvételét a felsőoktatásban és a felnőttképzésben, továbbá javasolta a vonatkozó jogszabályok áttekintését, abból a szempontból, hogy lehetővé teszik-e az egész életen át tartó tanulás intézményeinek rendszerszerű együttműködését.

  • kapcsolódó anyagok
OKTATÁSÜGY
OMBUDSMAN