2011. január 3-án bővülnek az állampolgárok ügyintézési lehetőségei, ugyanis a területi államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett megnyílnak a fővárosban 4 helyszínen, a megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban a Kormányablakok, azaz a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái.

A kormány kiemelt célja, hogy az államigazgatás olcsóbbá, hatékonyabbá és összefogottabbá váljon, illetve egyszerűbb legyen az ügyintézés az állampolgárok és a hatóságok számára. Január 3-án 29 helyszínen nyílnak meg az integrált ügyfélszolgálatok, azaz a kormányablakok. A kormányablakok megnyitásának hosszú távú célja az integrált ügyfélszolgálati irodák hálózatának kiépítése, mely az állampolgárok számára tartalomban és színvonalban is hasonló szolgáltatást nyújt. Az ügyfélszolgálatok ügyfélbarát nyitva tartással (8 óra és 20 óra között) intézik az állampolgárok ügyeit. Az ügyfélszolgálati munkatársak feladata, hogy minden ügyfél kérelmét, problémáját kezeljék és tájékoztassák az ügyfelet az adott ügy elintézésének legoptimálisabb módjáról.

Az állampolgár a kormányablakban széleskörű tájékoztatást kap arról, hogy egy ügy mikor, hogyan és melyik hatóságnál intézhető, illetve felvilágosítást kap azzal kapcsolatban, hogy az adott ügyben milyen kérelmet, formanyomtatványt szükséges beadni. Továbbá az ügyfélszolgálat segít a szükséges formanyomtatványok kitöltésében, és a csatolandó dokumentumok ellenőrzésében is.

Az induláskor intézhető 29 ügykör száma bővülni fog. 2013 év végére a kormány terveinek megfelelően létrejön az egyablakos ügyintézés. Az egyablakos, járási szinten is megjelenő ügyintézési lehetőség a kormány 2013 év végéig teljesítendő célja. Az egyablakos ügyintézés által a polgárok egy helyen, a Kormányablaknál intézhetik legtöbb hatósági ügyüket, ahelyett hogy hivatalok sokaságát keresnék fel.

A kormányablakok helyszínei a fővárosban és a megyékben:

Budapest 1081 Budapest Fiumei út 19/a

Budapest 1112 Budapest Bartók Béla út 120-122.

Budapest 1133 Budapest Visegrádi utca 110-112.

Budapest 1139 Budapest, Teve utca 1/a-c

 

Baranya: 7623 Pécs Nagy Lajos király útja 3.

Bács-Kiskun: 6000 Kecskemét, Izsáki út 8.

Békés: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.

Borsod-Abaúj-Zemplén: 3530 Miskolc, Csizmadia köz 1.

Csongrád: 6800 Hódmezővásárhely Kossuth tér 1.

Csongrád: 6741 Szeged Rákóczi tér 1.

Fejér: 2400 Dunaújváros Vasmű út 39.

Fejér: 8000 Székesfehérvár, Piac tér 10.

Győr-Moson-Sopron: 9021 Győr, Árpád u 32.

Győr-Moson-Sopron: 9400 Sopron, Új utca 26.

Hajdú-Bihar: 4026 Debrecen, Darabos u. 9-11. B épület

Heves: 3300 Eger, Klapka Gy. u. 9.

Jász-Nagykun-Szolnok: 5000 Szolnok, Kossuth tér 5/a

Komárom-Esztergom: 2800 Tatabánya, Népház u. 12.

Nógrád: 3100 Salgótarján, Zemlinszky Rezső út 9.

Pest: 2700 Cegléd, Kossuth tér 7.

Pest: 2030 Érd Budai út 7.

Pest: 2600 Vác Dr. Csányi László krt.16.

Somogy: 7400 Kaposvár Csokonai u. 3.

Szabolcs-Szatmár-Bereg: 4400 Nyíregyháza Hősök tere 3.

Tolna: 7100 Szekszárd, Garay tér 4-6.

Vas: 9700 Szombathely, Hunyadi u. 45.

Veszprém: 8200 Veszprém Óvári Ferenc út 7.

Zala: 8800 Nagykanizsa Fő u. 24.

Zala: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 9-11.