Jogerősen is több mint 25 millió forint jár a pécsi vagyonkezelő menesztett vezetőjének

2011.01. 6. MTI

Jogellenesen szüntették meg azonnali hatállyal a pécsi vagyonkezelő, a Pécs Holding Zrt. korábbi vezetőjének munkaviszonyát; kártérítésként jogerősen több mint bruttó 25 millió forint jár Varga Péternek - döntött a Baranya Megyei Bíróság csütörtökön, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet.

Hajdu István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: a bíróság szerint a korábbi vezérigazgató nem követett el olyan súlyos hibákat, amelyeket azonnali felmondással kellett volna szankcionálni, így a Pécs Holding Zrt. jogellenesen szüntette meg Varga Péter munkaviszonyát. A bíróság ezért, helybenhagyva a Pécsi Munkaügyi Bíróság tavaly júliusi első fokú ítéletét, a vezérigazgató egy évi bérét - azaz bruttó 25 millió 400 ezer forintot - ítélt meg kártérítésként. A prémiumelőleg megfizetését azonban nem ítélte meg a bíróság a pécsi vagyonkezelő korábbi vezetőjének.

Varga Péter 2009 augusztusában fordult bírósághoz, miután Pécs fideszes polgármesterének, Páva Zsoltnak a kezdeményezésére, a város közgyűlésének döntése nyomán menesztették a Pécs Holding Zrt. éléről. A polgármester úgy vélte: Varga Pétert felelősség terheli azért, hogy az általa irányított Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő helyi busztársaság, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. 2,2 milliárd forint plusz áfáért eladta mintegy 150 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek, "ezzel pedig Pécs elvesztette vagyonának jelentős részét". A buszeladási botrány 2009. június elején robbant ki. Napvilágra került, hogy a járművek egy része könyv szerinti értéken, a másik része nullára leírva, 500-600 ezer forint közötti összegért cserélt gazdát. Mivel a PK Zrt.-nek a helyi tömegközlekedés biztosításához szüksége volt a buszokra, azokat járművenként havi 1,2 millió forintért bérbe vette, és tíz évre egy összegben kétmilliárd forint plusz áfa rendelkezésre állási díjat is fizetett a vevőnek.

Varga Péter akkor az MTI-nek azt mondta: ő is csak később értesült a tranzakcióról, de nem hiszi, hogy bűncselekményről, hanem "a menedzsmentjogok rossz értelmezéséről lehet szó"; arra utalt, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa a lépésről nem tájékoztatta a Pécs Holdingot és az önkormányzatot. Hozzátette: nem tudja, mi volt az ügylet célja, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel, ilyen volumenű értékesítéshez ugyanis közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség. Az ügy kapcsán Páva Zsolt feljelentést is tett. Az ügyészség 2010 őszén vádat emelt Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. A vádirat szerint az ügyletek miatt mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte az önkormányzati érdekeltségű céget, így Pécs városát is, amiért a PK vezérigazgatója okolható.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
MUNKAJOG