A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi Kft.) kötelezettségvállalásának elfogadásával zárult a cég ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat.

A Gazdasági Versenyhivatal a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indított eljárást a Digi Kft. ellen a 2009. július 1-jétől 2010. július 5-ig terjedő időszakban megvalósított kereskedelmi kommunikációját vizsgálva.

A versenyhivatal azt kifogásolta, hogy a Digi Kft. a kommunikációs eszközein a műholdas televízió-szolgáltatását annak ellenére minősítette digitálisnak, hogy az általa kínált szolgáltatási csomagok analóg csatlakozású, digitális csatlakozásra nem alkalmas eszközzel (set-top-box) voltak igénybe vehetők. Bár a műsorszolgáltatók által digitális formában sugárzott műsorjel az előfizetőknél kihelyezett set-top-box-ig digitális formátumban érkezik, a készülék ezeket a jeleket analóggá alakítja át, így a set-top box kimenetén analóg jelek kerülnek továbbításra a fogyasztók televíziókészülékére.

A GVH által folytatott vizsgálat és az előzetes álláspont következtetéseit megismerve a Digi Kft. vállalta, hogy:
a) a HDMI kimenettel ellátott set-top-box-szal nem rendelkező (új vagy meglévő) előfizetők számára – az előfizető ilyen irányú kifejezett kérése esetén – 2011. szeptember 1. napjától külön díj ellenében olyan set-top-box megvásárlását teszi lehetővé, amely rendelkezik HDMI kimenettel,
b) a fenti igénybevételi lehetőséget a szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételeiben 2011. szeptember 1. napi hatályba lépési időponttal közzéteszi, és a módosításról az előfizetőit a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a számlalevélben feltüntetve tájékoztatja,
c) az általános szerződési feltételek módosításának megtörténtét és az azzal kapcsolatos közzétételi/tájékoztatási kötelezettség teljesítését legkésőbb 2011. szeptember 30. napjáig a Gazdasági Versenyhivatal felé igazolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részére benyújtott módosított általános szerződési feltételek szövegének, illetve az előfizetők részére számlalevélen történt tájékoztatás mintapéldányának bemutatásával.

A GVH a Digi Kft. vállalásainak elfogadásával és kötelezővé tételével biztosíthatónak látta a versenyhez fűződő közérdek védelmét és a megtörtént események fogyasztók számára történő kedvező korrigálását. A GVH tehát a vállalás teljesítését tette kötelezővé anélkül, hogy döntésében a törvénysértés megvalósulását vagy annak hiányát megállapította volna. A versenyhivatal a kötelezettségvállalások teljesítését utóvizsgálattal ellenőrizni fogja.