A decemberben végrehajtott sikeres gyermekszív-transzplantáció kapcsán újra feléledt a társadalmi érdeklődés az életfontosságú, betegség miatt működésképtelenné vált szervek pótlásának aktuális kérdései iránt.
Talán kevesen tudják, hogy az első sikeres, kísérleti veseátültetést a magyar származású dr. Ullmann Imre egy kutyán végezte el 1902-ben, Bécsben. Azóta, több mint száz év leforgása során megtörtént az első emberen végrehajtott sikeres vese- (1954) , hasnyálmirigy- (1966) valamint máj- (1967) transzplantáció, az 1990-es évek vége felé pedig fokozatosan teret kapott az élődonoros szervátültetés. Franciaország tudhatja magáénak az első sikeres kéz transzplantációt, míg az első eredményes, teljes, dupla kar átültetéssel a németek büszkélkedhetnek. De vajon képes-e a jog lépést tartani a transzplantáció terén tapasztalt hatalmas léptékű fejlődéssel?
A szervátültetések jogában számos komplex orvos-etikai, morális-jogi probléma ötvöződik. A cadaver donorok esetében a recipiens élethez való joga találkozik az elhunyt személy kegyeleti jogával. Habár az emberi élethez való jog prioritást élvez a többivel szemben, de mi történik akkor, ha a hivatalosan még halottnak nem nyilvánított beteg ezen joga kerül szembe a szerve váró recipiensével?
A megfelelő jogi keretek rögzítése kulcsfontosságú a betegek védelme, jogaik biztosítása, a recipienseknél előforduló kockázatok csökkentése és a szervek mennyiségének növelése érdekében, de számos más, alapvető cél is megfogalmazódik. A halál utáni donáció szabályainak lefektetése, szervek beszerzésére, megőrzésére és szállítására vonatkozó eljárási követelmények megállapítása, a szervek nyomon követhetőségének biztosítása képezi egy jól működő rendszer alapját.
Európa bizonyos országaiban az „informed consent (pozitív beleegyezés)” érvényesül, amely megköveteli az elhunyt személy még életében tett írásos akaratnyilvánítását arra vonatkozóan, hogy halála után felajánlja–e szerveit vagy sem. Ennek elterjedt eszköze Németországban és Hollandiában az ún. donorkártya. Az Egyesült Államokban a „required request (kötelező kérdés) ” koncepciója honosodott meg, melynek lényege, ha az orvos nem talál a betegnél donorkártyát, a hozzátartozók beleegyezése alapján veheti ki a szerveket.
Hazánkban, akárcsak Ausztriában, Belgiumban vagy Luxemburgban a „presumed consent (feltételezett beleegyezés ) ” elve érvényesül, ami mindenkit potenciális donornak tekint, kivéve ha még életében írásos nyilatkozatban tiltakozik a szervei halála után, transzplantáció céljából történő eltávolítása ellen. Érdekesség, hogy Magyarországon – a törvény szerint – tiltakozó nyilatkozat hiányában nem szükséges megkérdezni a hozzátartozókat, ennek ellenére nem történik meg a szerkivétel, ha az elhunyt családja nem járul ahhoz hozzá.
Az önkéntes és ingyenes szervadományozási rendszer megerősítése minden országban fontos eszköze a szervkereskedelem elleni küzdelemnek. Számos nemzetközi dokumentum ( pl.: az 1997-es Ovideói Egyezmény ) premisszái között megtalálható az emberi szervek ellenérték fejében történő átruházásának tilalma, ennek ellenére például Romániában mind a mai napig a rendezetlen jogi háttér az, ami táptalaja a szervekkel történő visszaéléseknek.
A nem rokoni kapcsolatban lévők közötti élődonoros transzplantáció szigorú szabályainak deklarálása nagyban hozzájárulhat a szervkereskedelem visszaszorításához. Hazánkban a hatályos egészségügyi törvény megköveteli, hogy élők közötti szervadományozás során a donor a recipiens egyeneságbeli rokona, annak testvére, testvére, vagy annak egyeneságbeli rokona legyen. Kivételes esetben azonban mindezek nélkül, szoros érzelmi kapcsolatra való hivatkozással is sor kerülhet a donációra, erről az Etikai Bizottság dönt. A szakemberek szerint nálunk nem beszélhetünk szervkereskedelemről, ugyanakkor az iménti jogszabályhely túlzottan megengedőnek, „gumiklauzulának” tekinthető. Nemcsak, hogy nem mondja ki, mit ért szoros érzelmi viszony alatt (pl. élettársi vagy baráti kapcsolat, távoli rokonság, nevelőszülő-nevelt gyermek stb..) tág teret biztosítva a nem rokonok közötti szervadományozásnak, de a Bizottságnak is szabad kezet ad, amely nagyrészt a felek nyilatkozatára hagyatkozik döntése meghozatala során.
Nemcsak a nemzeti szabályozás, hanem a jogszabályi rendelkezések nemzetközi összhangja is garancia a transzplantációk sikeres és hatékony szervezésére. Az Európai Parlament és a Tanács nemrégiben kibocsátott 2010/53. sz. (2010. július 7.) irányelvében fektette le a szervátültetésekre vonatkozó legfontosabb keretszabályokat, melyek nemzeti jogokkal történő harmonizációjának megteremtésére 2012. augusztus 27-ig kaptak határidőt a tagállamok.
Az irányelv tulajdonképpen megismétli az EP 2008-as állásfoglalását, kiemelt hangsúlyt fektetve a szervek szállítására, nyomon követhetőségére, a transzplantációk ellenőrizhetőségére, a térítésmentes adományozásra, a személyes adatok védelmének biztosítására, a tagállamok közötti szervcserére, a transzplantációs központok közötti információáramlás elősegítésére és a kutatások támogatására; de legfőbbképpen a szervekre vonatkozó magas szintű, minőségi és biztonsági keretszabályok megállapítása érdekében tett jogi, szociális, pénzügyi és egyéb lépések megtételét szorgalmazva.
Kiemelt célkitűzés a szervhiány orvoslása és a donorállomány növelése, hiszen az EU tájékoztatása szerint 2007-ben Európában kb. 40.000 beteg volt várólistán. Emiatt a Parlament már 2008-ban kérte a tagállamoktól, hogy még 2010. január előtt szüntessék meg azokat a jogszabályokat, melyek a donorszervek tagállamon kívüli felhasználásának gátját képzik.
Hazánk 2011. januárjától csatlakozási tárgyalásokat kezdhet a jelenleg héttagú, Eurotransplant nevű nemzetközi szervezettel. Minden egyes donorszerv nemzeti kincsnek számít, egyesek szerint a transzplantáció nemzetközi vérkeringéséhez való csatlakozásunk a közeljövőben már elkerülhetetlen. Kérdés azonban, hogy a pillanatnyi infrastruktúra, a korlátozott erőforrások, az a kevés jó szakember – akiket pont emiatt már most is az emberileg elvárható maximális teljesítőképesség többszörösével terhelnek- képes lesz-e egy európai szintű kihívással megbirkózni.
